Rendőrnek álcázta magát két férfi, majd házkutatást színlelve raboltak ki egy miskolci lakást

Vágólapra másolva!
"Rendőrség, házkutatás!" felkiáltással, baseball ütővel a kezükben rontott be két férfi egy miskolci lakásba, majd az ott tartózkodó férfit a földre kényszerítették, bezárták a fürdőszobába, és közel 7 millió forintot vittek magukkal, illetve mindent, amit találtak. Az egyik karórát egy társukra bízták, hogy rejtse el. A két rablóra fegyházbüntetés, társukra felfüggesztett fogház várhat.
Vágólapra másolva!

A két férfi 2022. január második felében, este, fejükön csuklyában, baseball ütővel a kezükben felmentek egy miskolci lakásba azt kiáltva, hogy

A lakásban lévő férfit földre teperték, és azt követelték tőle, hogy adja át nekik a pénzét és a kocsikulcsait. A férfi közölte, hogy a lakók nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor

az egyik támadó a fürdőszobába vitte, megparancsolta, hogy ne mozduljon, és bezárta. Átkutatták a lakást, majd közel 7 millió forintnak megfelelő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vittek el.

Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult bejárati ajtón keresztül nem tudnak kimenni. Ekkor a fürdőszobába zárt férfira ráparancsoltak, hogy nyissa ki az ajtót, ám ő sem járt sikerrel, így visszazárták a fürdőszobába, majd

az ablakon keresztül menekültek ki a lakásból.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfiak a rabolt értékeken egyenlően megosztoztak.

Egyikük egy karórát odaadott egy harmadik férfinak, hogy rejtse el.

A férfi tudta, hogy a karórát rablással szerezték.

Az ügyészség a férfiakkal szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, illetve és vagyonelkobzást javasolt.