Egyre gátlástalanabb nyomást gyakorolnak Magyarországra a háborúpárti EP-képviselők

Daniel Freund, Budapest
Vágólapra másolva!
Daniel Freund Európai Parlamenti képviselő az elmúlt időszakban folyamatosan botrányos kijelentéseket tesz és támadja a magyarokat. Ma Twitter-oldalán jelentette be, hogy az Európai Parlament arra fogja megkérni az uniós tagállamok vezetőit, hogy blokkolják Magyarország soros elnökségét.
Vágólapra másolva!

Freund magyarellenessége nem ismer határokat, az elmúlt időszakban a német EP-képviselő számtalan megbotránkoztató kijelentést tett, nemrég például azzal vádolta Magyarországot, hogy a kétharmaddal megválasztott kormány autokrata, emiatt elfogadhatatlan, hogy betöltse a soros elnök szerepét.

Ezzel gyakorlatilag a magyar választók döntését veszi semmibe, és csúfot űz a demokráciából.

Daniel Freund egyébként tagja volt a május 15 és 17 között hazánkba érkező zsarolóbizottságnak is , korábban pedig Twitteren és szóban is megerősítette, hogy addig nem kaphatja meg Magyarország az uniós forrásokat, amíg a migráció, a gender és a háború kérdéseiben nem hódolunk be Brüsszelnek.

Ebből kiderül, hogy a háborúpárti EP-képviselők egyszerűen nem képesek elfogadni, hogy Magyarország a béke pártján áll és minden lehetséges platformon hangsúlyozza, hogy a háború lezárásához azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Brüsszel viszont az Egyesült Államokhoz hasonlóan a háború elnyújtását kívánja elérni, nem hajlandó felülvizsgálni a teljes kudarcba fulladt szankciós politikát és továbbra is folytatja az egyre véresebb konfliktushoz és további eszkalációhoz vezető fegyverszállításokat.

Daniel Freund rendszeresen látogat Magyarországra a nyomásgyakorlás érdekében Forrás: Facebook

Freund egyébként szoros kapcsolatban áll a dollárbaloldallal is, nemrég a nyugatifeny.hu-nak adott interjújában beismerte, hogy Hadházy Ákos szokott neki tippeket adni, többször találkoztak is, amikor Magyarországon járt, de emellett írnak is egymásnak.

A baloldal EP-képviselő itt is megragadta az alkalmat, hogy megpróbálja belesodorni Magyarországot a háborúba.

Amikor a fegyverszállításokról kérdezték, ismét összemosta a fegyverszállítást a békével, ami teljesen abszurd, később pedig kijelentette, hogy Magyarország ellen "nagyobb nyomásra van szükség", vagyis egyértelmű, hogy Brüsszel célja a magyar békepártiság megváltoztatása.

A migráns-kérdésre is kitért Freund és újra beismerte, hogy az Európai Unió zsarolásra használja az uniós forrásokat. A jelenlegi magyar migrációs politikával kapcsolatban kijelentette, hogy "amíg ezen nem változtatnak, nem lesz EU-s pénz. Freund tehát leszögezte, hogy amíg nem engedünk be migránsokat és amíg nem lépünk be a háborúba, addig Brüsszel nem fogja odaadni az országnak járó pénz.