Hatalmas bevétele volt tavaly Hadházy cégének

KATA, tüntetés, változtatás, KATA adózás változás, miatti, tiltakozás, demonstráció, futár, futárok, Budapest, Margit híd, pesti hídfő, 2022.07.18., hétfő, reggel, Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Vágólapra másolva!
Hadházy Ákos cége, a Hadházy-Vet Kft. bevétele 2017 óta folyamatosan emelkedik, sőt 2021-ben kiugró eredményt produkált a 2020-as 43 millióról, 2021-ben 70 millió forintra.
Vágólapra másolva!
Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu

Ezzel kapcsolatosan a Tűzfalcsoport utána járt, hogy vajon meglepő-e, hogy egy szekszárdi 3 fős állatorvosi Kft. bevétele 70 millió forint, a megkérdezett állatorvos szerint ez kiugróan jó eredménynek számított, mivel egy 23 fős létszámmal működő budapesti állatorvosi cég például ugyanebben az évben "csak" 258 milliós bevételt realizált.

A friss cégnyilvántartási adatok szerint a 2022-es év rekordbevételt, közel 100 millió forintot eredményezett Hadházyék számára.

Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu

Magában a cégben annyi érdemi változás történt, hogy Hadházy felesége is vezető tisztségviselő lett. A létszám 2021-ben 3 főről 4 főre emelkedett, 2023-ra már 5 főt számlál. És itt van egy érdekesség, amely a megkérdezett könyvvizsgáló szerint elgondolkodtató, hogy mitől emelkedtek meg a személyi jellegű ráfordítások közel négy és félszeresére, holott még duplájára sem emelkedett a létszám.