Héjafészkeket fosztogatott egy Pest vármegyei banda

Vágólapra másolva!
Több héjafészekből is lopott fiókákat egy 13 fős banda Pest vármegyében, majd a védett madarakat illegálisan ki akarták képezni, hogy orvvadászatra használják őket.
Vágólapra másolva!

A csoport tagjai

először négy fiókát tudtak megszerezi, másodjára azonban már nem jártak sikerrel. A harmadik alkalommal két fiókát vettek ki a fészekből, ekkor azonban elfogták őket a rendőrök.

Az elkövetők a fiókákat

vadászatra akarták betanítani.

A náluk talált két fiókát a szakemberek visszahelyezték a fészekbe.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A banda tagjai közül néhányan illegálisan vásároltak védett ragadozó madarakat. Ezen kívül

többször orvvadászatot is tartottak, mezei nyulat, illetve más, kisebb madarat ejtettek el az általuk tartott, ragadozó madarakkal, melyeket törvénytelenül képeztek ki vadászatra.

Az elkövetőknél talált madarak elhelyezéséről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott.

Az ügyészség az ügyben tizenhárom ember ellen emelt vádat. Az előkészítő üléseken négy vádlottal szemben született marasztaló ítélet.