Alapjogokért Központ: Az igazság az, hogy a béke jobb, mint a háború

Vágólapra másolva!
"A populizmus az igazság kimondása, az egyszerű igazság pedig az, hogy a béke jobb, mint a háború" – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért központ főigazgatója a populista politikai mozgalmakat vizsgáló, A népszerűség átka c. könyv bemutatóján.
Vágólapra másolva!

A főigazgató az Alapjogokért Központ és a Kereszténydemokrata Intézet közös eseményén emlékeztetett Jean-Claude Juncker mondatára, mely szerint „túl sok populista hallgat a saját népe véleményére, ahelyett, hogy főállású európaiként viselkedne".

Mint mondta, a bemutatott kötet rávilágít arra, hogy az Európai Bizottság egykori elnöke szándékával ellentétben igazából dicséretet fogalmazott meg, hiszen a populizmus maga a demokrácia, amennyiben demokrácia alatt a nép uralmát és a népszuverenitást értjük.

"A populizmus a helyes politikai gyakorlat, mely egyetértési pontokat keres a társadalomban – akkor is, ha őszintén kell beszélni olyan ügyekről, mint migráció, multikulturalizmus, genderőrület vagy éppen a háború" – tette hozzá.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért központ főigazgatója. Forrás: Alapjogokért Központ

A populizmust szerinte csak azok tartják rossznak, akiken "demokráciapánik" lett úrrá, hogy a nép nem az ő szájuk íze szerint dönt.

A liberálisok álszentségével szemben a populizmus az igazság kimondását jelenti: az igazság pedig az, hogy a nép és az állam szuverén, hogy az anya nő, az apa pedig férfi - és hogy a tűzszünet és a béke jobb, mint a háború.

Szánthó Miklós rámutatott: ezen igazságok érdekében kell összefogniuk a populista erőknek Európa-szerte a jövő évi EP-választásokra is.

Schaller-Baross Ernő, európai parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Intézet kuratóriumi tagja egyedülállónak nevezte a könyvet, hiszen az a gyakorlat irányából közelíti meg a populizmus jelenségét.

Rámutatott arra, hogy Magyarországon létrejött egy 13 éve sikeres, stabilitást és fejlődést nyújtó populista modell, melyet már négyszer erősítettek meg a választók. A hatalom letéteményesei valójában a választók, akik joggal várják el, hogy választott vezetőik az érdekeikben lépjenek fel – tette hozzá.

A 21. században a populista kormányzást olyan jobboldali politikusok valósították meg, mint Donald Trump, vagy Orbán Viktor, az általuk vezetett erők pedig szűk ideológiai törésvonalak helyett a nemzeti érdeket képviselik – mondta Békés Márton, a XXI. század Intézet igazgatója a kötetről szóló beszélgetésen, melyen részt vett Petri Bernadett, a kötet társszerkesztője és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője is.

A könyv kiadását videóüzenetben méltatta a szlovén Andreja Zver, a Kereszténydemokrata Intézet kuratóriumi elnöke. A kötet megjelenését a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány is támogatta.