Eddig egy önkéntes kvótát vezettek be, de ez nem volt sikeres, ezért akarja Brüsszel most erőszakkal elosztani a migránsokat - mondta Rétvári Bence. 

Brüsszel visszaél a hatalmával és mindenáron bevándorlóországgá akar tenni minden országot Európában - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta, hogy részt vett az uniós belügyminiszterek tanácsának brüsszeli ülésén, ahol elfogadták annak a mechanizmusnak a jogszabálytervezetét, amely rögzíti, miként osztják szét a bevándorlókat az Unió tagállamai között.

A politikus szerintez nem más, mint a migránskvóta, amelyet korábban már többször megpróbáltak "áterőltetni" a tagállamokon. Eddig egy önkéntes kvótát vezettek be, de ez nem volt sikeres, ezért akarja Brüsszel most "erőszakkal" elosztani a migránsokat - mondta Rétvári Bence, hozzátéve, ha Magyarország ezt nem szeretné megtenni, akkor büntetést kaphat, amit a tervezetben "pénzügyi hozzájárulásnak" hívnak. Ez azt jelentené, hogy migránsonként körülbelül nyolcmillió forintot kell fizetnie a kormánynak, azok után, akiket nem akar befogadni.

Elképesztő dolgot akar végrehajtani Brüsszel (Képünk illusztráció)Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Ez egy rendkívül veszélyes javaslat

Úgy fogalmazott: "Ez egy rendkívül veszélyes javaslat és láthatóan ez eléggé előrehaladott fázisba került, hiszen azzal, hogy a belügyminiszterek tanácsa erre minősített többséggel rábólintott, ezután jön egy jogalkotási folytatólagos szakasz az Európai Parlamenttel, Európai Bizottsággal." Az államtitkár szerint az is látható, hogy Brüsszelben megkeresték azt a testületet, ahol - a hatalommal visszaélve - át lehetett ezt vinni egy többségi szavazással.Közölte azt is, a kérdésben az Európai Tanácsnak, vagyis az állam- és kormányfőket tömörítő testületnek kellett volna - konszenzussal - döntenie. A szavazás menetéről azt mondta, hogy a jogszabály tervezetét elküldték az érintetteknek elektronikus levélben, majd 10 perc múlva papíron is kiosztották, és 20 perc múlva már szavaztak is róla. Rétvári Bence szerint Brüsszelben nem fogadják el, hogy Magyarország megvédi a külső határokat, ennek a másfél milliárd eurónyi költségét pedig nem akarják kifizetni.