A Jámbor András-féle szélsőbaloldali Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet.

Egyre súlyosabb a botrány a Jámbor-féle szélsőbaloldali Szikra Mozgalom körülFotó: Koncz Márton - Origo

Magyar Nemzet értesülései szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozás érdekeire való tekintettel a korábbi közleményükön túl egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni az ügyben.

Az Origo is megírta, hogy a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten.

Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tárolták. D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak.

A BRFK-nak az elmúlt hetekben számos kérdést tettünk fel a pedofilbotrány kapcsán. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása", illetve erőszak alkalmazása látható.

A BRFK közölte, „a bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban". A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz.

A lap a múlt héten kérdéseket juttatott el D. Krisztinához. Azt szerették volna megtudni, miként kerültek a megrázó felvételeket tartalmazó adathordozók az otthonába, ám idáig semmiféle választ nem kaptak.

Szintén megkeresték Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselőt, a Szikra Mozgalom alapítóját is, ám ő sem reagált a feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz. Jámbor a Facebook-oldalán is szóba hozta a botrányt, ám csupán vádaskodott és terelt.