Javítóintézeti nevelés várhat arra a kamaszra, aki egy Balaton parti táborozás végén rátámadt az egyik nevelőjére.
A fiú, aki egy budapesti gyerekotthon lakója, többször agresszíven, kiszámíthatatlanul viselkedett. Tavaly nyáron Balatonlellén táborozott a gyerekotthon üdülőjében. A tábor végén, hazaindulásnál nem a számára kijelölt helyre ült a buszon, úgyhogy a nevelő megkérte, hogy üljön át a helyére. Mivel a fiú többszöri kérés ellenére sem fogadott szót, a nevelő erélyesebben rászólt, mire a fiatal hangos szitkozódás közben átült. Ugyanakkor nem érte be ennyivel. A busz középső ajtajánál a karjaival az ülésekre támaszkodott,
és jobb lábával mellkason rúgta a nőt.

Aztán ököllel is megpróbálta megütni a nevelőt, akinek csak azért nem érte el az arcát, mert az egyik gyerekfelügyelő férfi közbelépett és ellökte a kezét. Az ügyészség a fiatallal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat, és javítóintézeti nevelést javasolt számára.