Egy feleséggyilkos munkás 20 éves fia megfojtott egy 8 éves kisfiút Dunaújvárosban 1981-ben. Amikor elkapták, semmit sem tagadott, sőt, azt mondta, mindenáron ölni akart, hogy végre felakasszák.
1981. május 17-én vasárnap égtek a vonalak a dunaújvárosi Városi és Járási Rendőrkapitányságon. Mindenki amiatt telefonált, hogy látta a 8 éves S. Gábort a városban itt vagy ott. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a bejelentések nagy részének nem volt semmi alapja, de a rendőrök nem válogattak. Mindenkivel elbeszélgettek, hátha valamelyikük érdemi információval tudja segíteni az eltűnt kisfiú ügyében indult nyomozást. A gyerek 1973. augusztus 4-én született és másodikos volt az általános iskolában. Már elég nagy ahhoz, hogy lemehessen a grundra focizni, de nem elég nagy ahhoz, hogy egyedül napokig életben tartsa magát. Ahogy a szülei jelentették, Kovács Ferenc százados, ügyeletes tiszt azonnal elrendelte a körözését. Rendőrök, katonák, jó akaró dunaújvárosiak járták a várost, de nem találták sehol. Gábor apai nagynénje elvezette a rendőröket egy kisfiúhoz, aki megesküdött rá, hogy 16-án 20 óra 15 perc körül
látta a pajtását egy magas, szőke férfi társaságában, amint éppen egy zebrán keltek át a Sörkertnél.
Ez volt minden nyom. Ezen kívül még annyit tudtak, amennyit a szülei megosztottak a nyomozókkal az eltűnés előtti óráiról.
Május 16-án az S család 19 órakor ért haza szalkszentmártoni útjáról. A családfő, Imre, a 14. számú Volán gépkocsivezetője és a felesége is meglehetősen fáradt volt már, legszívesebben lefeküdtek volna aludni, egyetlen fiúk viszont tele volt energiával. Gábor lekéredzkedett kerékpározni. De a szülei sem pihenhettek le, mert vendégek érkeztek, a családfő húga és férje. Nem sokkal ezután a kisfiú hazatért, de csak azért, hogy a papucs helyett stoplis cipőt húzzon, mivel a srácok fociztak lent és ő is közéjük akart állni. „Az óra 1/2 9-et mutatott, s mivel Gáborka még mindig nem jött vissza, az apja lement, hogy figyelmeztesse: holnap is van nap, s neki most már ágyban a helye. A ház körül egy gyereket sem látott, s hiába szólongatta a fiát egyre hangosabban, nem kapott választ. S* Imre ekkor még nem gondolt rosszra, azt hitte, hogy fia valamelyik rosszcsont barátjával kódorog valahol a közelben. Ám az apa hiába járta végig a környező parkokat éppúgy, mint a közelben lakó rokonait és ismerőseit. Közülük egy sem akadt, aki aznap este látta volna Gáborkát" - írta meg a Magyar Rendőr 1981. november 21-i száma.
A srácokat is megtalálta. Igazolták, hogy a fiú velük focizott a téren, és már éppen indulni készült haza, amikor olyan negyed 9 körül egy 20 évesnek látszó szőke férfi odament hozzájuk. Úgy emlékeztek rá, hogy pár percig csak nézte őket focizni, aztán azt mondta, ő is szeretne beállni, amit megengedtek neki.
Pityunak szólítsatok!"
- idézték fel a szavait a kisfiúk. Pár perccel ezután befejezték a focizást és mindenki elment haza. Gábort kivéve, aki ezzel a Pityu nevű férfivel indul el a Sörkert felé. Ők is látták. Édesapja keresni kezdte, édesanyja pedig nem sokkal éjfél előtt bement a rendőrkapitányságra, hogy bejelentést tegyen. Ennyi. Ebből kellett elindulniuk.
Szekeres Rezső főtörzsőrmester, az egyik dunaújvárosi körzeti megbízott a Papíripari Vállalat munkásszálláson érdeklődött május 18-án délután. Mivel ott nem tudtak semmit a kisfiúról vagy „Pityuról", 20 óra körül átment a Dunai Vasmű III. számú munkásszállójára, hátha ott nagyobb szerencsével jár. Így is lett. Az ottani gondnokhelyettes közölte,
hogy lakik náluk egy fiatal férfi, akire szerinte illik Pityu személyleírása.
A rendőr elindult a szoba felé, amikor valaki leszólt neki, hogy egy munkás öngyilkos akar lenni. Szekeres hármasával kezdte szedni a lépcsőket. Amikor felért az elsőre, azt látta, hogy egy szőke férfit támogat két ember. Előkapta a fényképet és a szőke felé fordult, akire valóban illett a focizó kölykök személyleírása.
Ismeri ezt a kisfiút? - kérdezte tőle, mire az 1958. július 4-én született A* István, az állítólagos 'öngyilkosjelölt' ezt válaszolta: Mi az, már rájöttek, hogy én öltem meg?"
- idézte fel a sorsdöntő pillanatot a szaklap.
Mindenki lefagyott. Olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. Ahogy a lapban fogalmaztak „mintha egy bomba robbant volna a közelben, oly nagy volt a körülötte tartózkodó munkásemberek s a rendőr megdöbbenése." Aztán a munkásszálló egyik lakója megszólalt. Közölte, hogy Pityu pár perccel korábban árulta el neki, hogy megfojtott egy kisfiút, amit ő csak egy ostoba viccnek hitt, de most már azt gondolja, hogy nem volt az.Szirénázva futott be a mentőautó a munkásszállóhoz. A. Istvánt kellett kórházba vinni, mert úgy tűnt, valamivel megmérgezte magát. A rendőr is beszállt mellé mentőbe. A gyerekgyilkos semmit sem tagadott, sőt, azt javasolta, hogy először menjenek el oda, ahol a gyerek holttestét hagyta, de az orvossal konzultálva a rendőr előbb az orvosi ellátást javasolta. Okkal tartott attól, hogy ha nem kap sürgős segítséget, a férfi meghal.
A. István a Kohászati Gyárépítő Vállalat ózdi főépítésvezetőségének segédmunkását 1981 tavaszán helyezték át Dunaújvárosba. Még nem volt 18 éves, amikor meggyűlt a baja a törvénnyel. Lopott. Aztán 1978-ban követett el egy újabb, ezúttal brutális bűncselekményt. Felnőtt volt már. 7 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték erőszakos, természet elleni fajtalanság miatt, aminek a próbaideje 1981. július 25-én járt volna le. A kisfiút ennek a hatálya alatt ölte meg. A nyomozók hamar kiderítették, hogy alkoholista édesapja, akinek a hatására „Pityu" is igen gyakran a pohár fenekére nézett,
megölte a feleségét, István édesanyját, miközben az áldozata védelmére siető asszonyt életveszélyesen, Katalint, a lányát pedig könnyű testi sértést kimerítően megsebesítette.
A férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás. A fia ellen pedig a Fejér megyei rendőrök nyomoztak gyerekgyilkosság miatt. Miután a férfi május 18-án 23 órakor elhagyhatta a kórházat, kihallgatták, összeállt a nyomozókban a kép.
Május 16-án a dunaújvárosi munkásoknak szabad szombatjuk volt, vagyis mindenki hazautazott a családjához. Egyedül István maradt a szobájában. Reggel 9-kor gondolt egyet, magához vett 500 forintot és elindult a városba, hogy hétvégére bevásároljon. 16 órakor ért haza a holmikkal. Átöltözött és megint bement a városba. A Napsugár cukrászdában volt egy órát, utána sétálni indult. Így jutott el a játszótérre, ahol a srácok fociztak. Beállt közéjük. Miután befejezték, beszélgetni kezdett az egyik kisfiúval, a 8 éves Gáborral és elcsalta a Duna partjára sétálni. Amikor egy füves-fás területre értek, a dunaújvárosi vízmű telepéről kivezető csatorna közelében leültek a fűbe. A gyilkos szavai szerint áldozata érdeklődéssel hallgatta, és amikor sötétedni kezdett, közölte, hogy most már hazamenne.
A* Ekkor a bal oldala mellett üldögélő gyerek nyakát mindkét kezével megragadta, s teljes erővel megszorította. A szerencsétlen fiúcska védekezni próbált, azon kívül azonban, hogy belemart körmeivel a gyilkosa arcába, egyébre már nem jutott ideje. A* vasmarokkal szorította a vékonyka gyermeknyakat mindaddig, amíg Gáborka teste el nem ernyedt."
Azt nem tudni, hogy a férfi megerőszakolta-e a gyereket, mindenesetre levette róla műanyag nadrágszíját, és amikor már nem élt, ezzel húzta a kisfiút a nyakánál fogva a kanálisba az elmondása szerint. A gyilkos felszállt az első buszra, amit meglátott és két megállót utazott azért, hogy ha kutyával kerestetnék, elveszítse a nyomát. Az Arany Csillag Szállóig gyalog ment, ott viszont megint felszállt egy buszra, hogy hamarabb hazaérjen a munkásszállóra.
Május 19-án A. István elvezette a nyomozókat oda, ahol végül megtalálták a kisfiú holttestét. Az orvosszakértők megállapították,
hogy megfojtotta a férfi, akinek az arcán lévő sérüléseit védekező áldozata okozta.
Aztán elmeorvos is megvizsgálta a gyanúsítottat és arra jutott, hogy nem elmebeteg, vagyis büntethető, de a gyerekgyilkos nem is akarta megúszni a büntetést. Egyik kihallgatásán kijelentette,
mindenáron ölni akart, hogy felakasszák, mert korábban nem sikerült önkezével véget vetnie életének, holott többször is megpróbálta."
Kiderült, hogy amikor a dunaújvárosi gyerekgyilkos meghallotta, hogy apja megölte az anyját, levelet írt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Főügyészség vezetőjének, amiben azzal vádolta meg idősebb A. Istvánt, hogy nem az asszony volt az első áldozata, mert korábban már megölt két embert. Amikor 1981. szeptember 22-én erről kérdezte az ügyész, a férfi visszavonta a levélben írt mondatait. Azt monda, csak azt akarta elérni, hogy őt is hallgassák ki az apja ügyében, akinél „ördögibb teremtést nem ismert."