Kritikus fontosságú a Száheli-övezet stabilitása, ugyanis ha stabilitás van ebben a térségben, akkor sokkal kisebb a valószínűsége újabb nagy migrációs hullámok megindulásának Európa felé - írta a külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó Péter kifejtette: továbbra is kritikus a helyzet a Száheli-övezet kulcsországában, Nigerben, ahol a hadsereg gyakorlatilag túszul ejtette az elnököt.Kiemelte: a nemzetközi közösség és a regionális szervezetek nagy része kiállt a demokratikusan megválasztott elnök mellett.
Így tettünk mi is, hiszen számunkra a stabilitás ebben a térségben kritikus fontosságú
- fogalmazott.
Hangsúlyozta:
ha ugyanis stabilitás van a Száheli-övezetben, akkor sokkal kisebb a valószínűsége újabb nagy migrációs hullámok megindulásának Európa felé, és elejét lehet venni a terrorfenyegetettség további súlyosbodásának.
A tárcavezető közölte: kedden telefonon egyeztetett a helyzetről Catherine Colonna francia külügyminiszterrel és egyetértettek, hogy - az eddigi nemzetközi nyilatkozatokkal összhangban - ki kell tartaniuk a demokratikusan megválasztott elnök és az alkotmányosság helyreállítása mellett.