Mivel csúcsidőben az Üllői úti védett biciklisávok miatt a reptérbuszok is araszolnak, a BKK a környező utcákba, jelentős részben a Baross utcába terelte át a járatot. Ahol az iskolakezdéskor szintúgy dugók várhatók, a főváros viszont azzal érvel: nem volt cél a buszsáv, biciklisávok híján a buszok az autók közt araszolnának.

Amióta az M3-as metrópótlás befejeződött, a főváros megszüntette az Üllői úti buszsávot, majd műanyag, balesetveszélyes pollerekkel elválasztott kerékpársávot alakított ki a helyén. Szinte nincs olyan közlekedő, aki valamilyen módon ne szembesülne az egyedülálló fejlesztésként bemutatott forgalomtechnikai átalakítás hátrányával, most éppen a reptérbuszok közlekedésében okoz fennakadást – erről ír a Magyar Nemzet.

A cikk kiemeli, az átgondolatlanul kihelyezett karók miatt a mentők, a taxik, és mint kiderült, a repülőtéri busz sem nem tud haladni a megszokott ütemében a dugókkal terhelt forgalmas úton, még a nyári időszakban sem.

Mivel a busz 34 perces menetideje így majdnem a kétszeresére nőtt, a jelentős késést azzal orvosolta a BKK, hogy a járatot a környező utcákba terelte, csúcsidőben az Elnök utca–Diószegi Sámuel utca–Baross utca útvonalon kerülik az Üllői út Népliget és a Kálvin tér közti szakaszát. Az új útvonal hosszabb, több időt vesz igénybe, és a fent említett útszakaszon is alakulnak ki torlódások, ami az iskolakezdéssel csak súlyosbodni fog, azonban az illetékesek azzal védekeznek, hogy ez a pár perces kerülő nem számít jelentős menetidőtöbbletnek.

Az átgondolatlanul kihelyezett karók miatt a mentők, a taxik, és mint kiderült, a repülőtéri busz sem nem tud haladni a megszokott ütemében a dugókkal terhelt forgalmas útonFotó: Csudai Sándor - Origo

Balogh Samu, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke szerint ismét a biciklisávot támadják, miután szerinte bebizonyosodott, hogy a mentőautók elférnek rajta. Ezen felül még azzal érvelt, hogy a metrófelújítás után csupán a reptéri járat kedvéért nem volt cél meghagyni a buszsávot, a járat közlekedése pedig szükségszerűen kiszámíthatatlanabbá válik.

Úgy tűnik, minden szakmai érv hiába és kampányfogásnak minősítik: a biciklisáv 3,5 métert vesz el az Üllői útból, a kerékpározók számára sem (elég) biztonságos, és nem csupán a szélesség a gond.

A környéken rengeteg egészségügyi intézmény van, így a mentők sűrűn járnak az úton, akik eddig a buszsávban gyorsan tudtak közlekedni, „most a zöld gerikarók miatt azonban sokkal nehezebb lesz az életmentés”. A karók ellen felszólaltak a taxisok és az Országos Mentőszolgálat is vitába keveredett a fővárossal, egyelőre a vitás kérdést még nem sikerült rendezni, csupán Balogh Samu mérőszalaggal a kezében bizonygatta: szerinte elfér a mentő is.