Szinte elkerülhetetlen volt a helyiek szerint az, hogy tragédia történjen annak a férfinak a közelében, aki tegnap minden bizonnyal egy gázpalackot robbantott fel Esztergomban. A merényletben a Terrorelhárítás egyik speciális kommandósa, illetve maga a merénylő meghalt, és 11 ember, rendőrök, és tűzoltók sérültek meg. Többen közülük súlyosan. A gyilkosság minden bizonnyal szándékos volt. Sőt, a férfi valószínűleg jóval több emberrel akart végezni. Gyűlölte a rendőröket és az ügyészeket. A zavart elméjű férfi világméretű katasztrófától is tartott, ezért nagy mennyiségű ételt halmozott fel, hogy ő azt is túlélje.
A robbantás helyszíne még tegnap is le volt zárva, a rendőrökön, és más szakembereken kívül senkit nem engedtek közel a felrobbant házhoz.

A ház utcája kihalt, pár száz méterenként vannak csak házak. A férfi elszeparáltan, az emberektől távol élt.

Egy közelben lakó férfi az origónak elmondta, hogy egy ösvényen keresztül megpróbált közel menni a házhoz, amiből elmondása szerint alig maradt valami.
Egy a robbantás helyszínétől nem messze lakó nő lapunknak elmondta, hogy tegnap este egy távcsővel figyelték az emeletes házuk ablakából, ahogy a rendőrök és mentők ki-be járkálnak a helyszínről, azt azonban csak a híradóból tudták meg, hogy pontosan mi történt.
A fiam éppen átjött hozzánk, amikor meghallottuk a robbanást, először megijedtünk, aztán amikor kiderült, hogy nincs veszély, fogtuk a távcsövünket és felváltva néztük, hogy mi történik – mondta el az asszony.

A környéken lakók információ szerint a a zavart elméjű férfi már reggel elkezdett fenyegetőzni (nem először), miután szerelők érkeztek a házához, hogy kikapcsolják a villanyt, mivel nem fizette a számlákat.
A kocsiját már korábban lefoglalták a rengeteg tartozása miatt. Emiatt haragudott a rendőrökre, többször fenyegette őket és az ügyészeket is: azt képzelte, ők hagyták ellopni a kocsiját.
"Én úgy tudom, hogy annak a férfinak valami gond volt a fejében, állandóan problémát okozott a helyieknek, szinte minden héten lehetett látni nála rendőrt. Most egy ideje az árammal volt gondja, azt nem fizette" – mondta egy helyi asszony, aki szerint a férfival már régóta folyamatosan probléma volt, mindig volt valami gondja.
A fenyegetőzés után érkeztek meg a rendőrök és a TEK-esek, akik hosszú órákig tárgyaltak vele, de nem tudták meggyőzni.
A férfi körbelocsolta az egész házat benzinnel, majd begyújtotta – mesélte egy fiatal nő.
Az Origo információi szerint a férfi azért öntötte fel a szobát és amit ért benzinnel, hogy a robbanás ereje, illetve azt követő lángok még nagyobbak legyenek, hogy sok emberrel végezzen, és sokan sérüljenek meg.
Ezután csalta be a Terrorelhárítás kommandósait, majd robbantott fel, minden bizonnyal egy gázpalackot.

A robbanásban halt meg a terrorelhárítás kommandósa, illetve a merénylő, és 11 ember sérült meg, köztük több rendőr és tűzoltó. Voltak, akik súlyosan.A sok sérült miatt az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban több ágyat is felszabadítottak, és több szabadnapos orvost is behívtak, hogy a sérülteket megfelelően el tudják látni.
A helyiek közül többen is azt mondták, hogy a férfi világ méretű katasztrófára várt évek óta. Ezért ételt halmozott fel, hogy ha eljön ennek a napja, ő életben maradjon. Emellett hitt az összeesküvéselméletekben, és senkivel sem tartott kapcsolatot.