Közel száz önkéntes vett részt a „Ne kertelj, csatlakozz!" eseményen, a Fejér vármegyei Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély parkjában. A lelkes önkéntes kertépítőknek köszönhetően megszépült a kastély előtt található franciakert és az angolpark patakmedre, a rajta átívelő kőhidakkal együtt, valamint a tanösvény. Cél, hogy minél több történeti kastélykert újulhasson meg, minél hamarabb.

A hazai közvélemény a műemléképületek említésekor elsősorban a kastélyokra és várakra gondol, pedig az azokat körülölelő történeti kertek és parkok eszmei értéke vetekszik az épített örökségekével. Oláh Zsanett, a NÖF Nkft. tavaly év végén kinevezett ügyvezetője felismerve a történeti kertekben rejlő kulturális értékeket és hasznosítási lehetőségeket, olyan új koncepciót alkotott, amelynek fókuszába a fenntarthatóságot, a helyi közösségek aktivizálását, illetve a társadalmi felelősségvállalást állította.

„Történeti kertjeink rekonstrukciója legalább akkora kihívás, mint az épített örökségeinkké. Mivel a rendelkezésünkre álló források korlátosak, így társadalmi innovációra van szükség ahhoz, hogy minél hamarabb minél több történeti kert tudjon megújulni."

- hangsúlyozta Oláh Zsanett. Az új koncepció lényegi eleme az önkéntesek megszólítása, amelyek érkezhetnek az adott településről és annak vonzáskörzetéből, a NÖF munkatársai közül, vagy mindazok lelkes táborából, akik fontosnak érzik a kertörökség újjáélesztését.

A kezdeményezés egyik főszervezője és kiemelt szakmai partnere a Magyar Kertörökség Alapítvány, amely garancia a legmagasabb szintű kertrekonstrukció megvalósulására. Dr. Herceg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke kifejtette:

A kert nem háromdimenziós művészeti alkotás, hanem - szemben az épületekkel - egy élő, eleven organizmus, amely állandó ápolást, jelenlétet, az ember gondoskodását igényli. Ha ez nem történik meg, a természet átveszi az uralmat és feloldódik az a művészeti kompozíció, amelyet az alkotó elképzelt. Éppen ezért elengedhetetlenül szükséges az állandó jelenlét a kertekben, különösen a történeti kertjeinkben, hiszen ezek több évszádra visszamenően őrzik kertkultúránkat. Kulturális hagyatékunk megőrzésének egyik elengedhetetlen formája az önkéntességi mozgalom, amelynek meghonosítása egyik fő célkitűzése a Magyar Kertörökség Alapítványnak! Iszkaszentgyörgy első állomása az önkéntességi mozgalomnak!"

Első helyszínként az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély parkjára esett a választás, amely egykoron díszes franciakerttel és angolparkkal is büszkélkedhetett. Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere elmondta:

Számunkra a kastélykert egy élő közösségi tér, ahol naponta közel 200 gyerek játszik önfeledten. Épp ezért is fogadtuk örömmel a hírt, hogy az őszi önkéntes napnak Iszkaszentgyörgy adhatott otthont!"

A „Ne kertelj, csatlakozz!" elnevezésű önkéntes napon közel százan vettek részt, így megszépült a franciakert és az angolpark patakmedre, a rajta átívelő kőhidakkal együtt, illetve a tanösvény.

Az iszkaszentgyörgyi kastély belső tereinek hasznosítási koncepciója is megújul a jövőben, hiszen a NÖF Nkft. befogadta a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány korábban Budakeszin tárolt egyedülálló növénygyűjteményét, amiből a tervek szerint itt fog kiállítás nyílni.