A férfi holttestét szeptemberben találták meg egy csepeli, használaton kívüli gyártelepen. A rendőrök azonosították a férfit, akit korábban eltűntként kerestek. Eleinte nem volt gyilkosságra utaló nyom, később azonban ez megváltozott. A férfit halálra késelték. A rendőrök elfogták a két gyilkost, akik beismerő vallomást tettek.

A volt csepeli kenyérgyárnál kaszált füvet egy munkás szeptember 16-án, amikor megtalált egy bomló holttestet. A rendőrök közigazgatási eljárást indítottak, ami közben sikerült azonosítaniuk a 21 éves férfit, akinek augusztusban jelentették be az eltűnését. A nyomozás közben felmerült annak a lehetősége, hogy a férfit meggyilkolták.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Végül a XXII. kerületben el is fogtak két férfit, a 20 éves Sz. Bencét és a 25 éves Sz. Károlyt. Az eddigi adatok szerint

az idősebb férfi kocsijával hárman kimentek a gyártelephez július 20-án, ahol Sz. Bence halálra késelte a férfit.

Sz. Bencét emberölés, Sz. Károlyt pedig bűnpártolás miatt hallgatták ki a rendőrök. Az otthonaikban megtalálták a meggyilkolt férfi telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, a fiatalabb férfinál a még véres kést is megtalálták. Mindkét férfi beismerő vallomást tett. A bíróság Sz. Bencét letartóztatta, a társának pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy miért végeztek a férfival.