Kitüntette a pedofil óvodai dolgozó anyját Gyurcsány polgármestere

A Magyar Nemzet szerint a jó kapcsolatra példa, hogy Győrffynét tavaly a kerület DK-s polgármestere, László Imre tüntette ki Pro Urbe díjjal, amelyet többek között négy évtizedes köznevelésért végzett tevékenysége miatt kapott.
Mindenkinek megvan a maga eszköztára és mozgástere, hogy saját mikro- vagy tágabb lakókörnyezetét, Újbudát, az országot jobbá tegye – mondta László Imre, a kerület DK-s polgármestere a díjátadón. A ceremónián Győrffyné együtt fényképezkedett Barabás Richárd alpolgármesterrel, a Párbeszéd–Zöldek párt társelnökével és Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselővel.
A pedofilbotrány gyanúsítottjának édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.
Mint ismert, múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. Úgy tudja a Magyar Nemzet, hogy a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Értesülésük szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.
Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.
Az óvodások szülei utóbb levélben fordultak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez.
Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették
– írták. László Imre DK-s kerületvezetőt más intézkedések megtétele mellett arra kérték, hogy azonnal függessze fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A levélben az az elvárás is szerepelt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pedagógiai asszisztens közeli családtagját a XI. kerületi önkormányzatnál betöltött vezető beosztásából. A szülők itt nyilván a gyanúsított anyjára céloztak.
A helyi Fidesz frakcióvezetője, Szabó László eközben arról beszélt: a köznevelésért felelős terület vezetőjeként a XI. kerület momentumos alpolgármestere, Erhardt Attila is felelős azért, hogy az óvónők, az óvodavezetők nem merték jelezni az ügyet.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK