Bosszúból fegyvert szorított volt barátnője fejéhez egy borsodi férfi

A férfi 2023 januárjában
hangüzeneteket küldött volt élettársának, melyben azzal fenyegette, hogy megöli őt és az apját.
A hónap végén, reggel elment a volt barátnője házához, majd veszekedni kezdtek, ami addig fajult, hogy a hajánál fogva földre húzta, fején többször megütötte, emellett körömvágó ollóval próbálta szurkálni a nőt, aki azonban sikeresen védekezett. A férfi ezután az autójából behozott egy gáz-riasztó fegyvert, ismét
földre rántotta a nőt a hajánál, majd belerúgott, a fegyvert fejéhez szorította, és azzal fenyegette, hogy lelövi.
A bántalmazás során a nő súlyos, csonttöréssel járó sérülést szenvedett.
A férfi azonban nem érte be ennyivel. 2023 március elején, reggel ismét elment volt élettársa lakásához, azonban a nőt nem találta otthon. Ezért videóhívást kezdeményezett, melyben
azzal fenyegette a nőt, hogy a szeme láttára fogja elgázolni az apját kocsival.
A telefonnal azt is közvetítette, hogy egy fejszével betörte a ház bejárati ajtaját, melyet tokostól beszakítva jutott be az épületbe. A lakásban ezután a
fejszével összetörte a sütőt, a kanapét, a konyhabútort, a tévét, egy szekrényt,
és megrongálta a laminált padlót, illetve a kerámia padlóburkolatot is.
Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfival szemben börtönbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy a korábbi felfüggesztett büntetését is töltse le.