Döbbenetes változás az időjárásban

A Dunántúlon és a Duna mentén már most is előfordulnak záporok (később akár egy-egy zivatar is lehet), illetve eső is, amelyek napközben már a Dunától keletre is több helyen lesznek jellemzőek. Estefelé nyugat felől határozottan elkezd csökkenni a felhőzet, vele együtt a csapadékhajlam is, miközben az északnyugati szél az Észak-Dunántúlon egyre több helyen megélénkül.
A hőmérséklet csúcsértéke 11 és 17 fok között várható.
Legfrissebb posztjukban azt írják, hogy ez csak az előhírnök. A hidegfront még Németországban van, de már előtte is kialakultak záporok, illetve eső is az emelkedő meleg-nedves szállítószalagnak köszönhetően.
A nap során futószalagon (vagy most épp szállítószalagon) érkeznek a záporos gócok, sőt a Dunántúlon zivatar is kialakulhat, majd késő este a hidegfront is megérkezik
- fogalmaztak a közösségi oldalukon.
Mivel a keleti, északkeleti országrészben éjjel (illetve még most is) vékonyabb volt a felhőzet, emiatt ott 0 fok köré csökkent a hőmérséklet.