Károsultnak állította be magát a milliárdos piramisjáték kiagyalója, Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűntársa

Fotó: Metropol
Vágólapra másolva!
Még az utolsó szó jogán is csak magát sajnáltatta, és tagadta, hogy bárkit is becsapott volna annak a milliárdos csalássorozatnak a tizenegy évre ítélt kiagyalója, akinek a bűnszervezetét Magyar Péter bizalmasa, Sájer Mária, Magyar anyós-gazdasági vezetője is segítette. A férfi a bíróságon azt adta elő, hogy valójában ő maga is inkább sértettje a bűncselekménynek - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A családomról el szeretném mondani, hogy ők is mindenüket beletették ebbe a lehetőségbe, és mindenük odaveszett. Nekünk semmink nem maradt, mindenünk odaveszett”

- így sajnáltatta magát az utolsó szó jogán F. Attila, aki a jogerős ítélet szerint bűnbandájával egy egész országot behálózó piramisjátékból milliárdokat szedett össze. A férfi szerint ugyan sok mindenben „hibázott“, de állította: senkit nem csapott be.

magyarpéter, vogelevelin, sajermaria
 Magyar Péter, Vogel Evelin és a fegyházból nemrég szabadult Sájer Mária, Magyar anyós-gazdasági vezetője
Fotó: Metropol

F. Attila persze nem volt mindig ennyire „ágról szakadt“. A korabeli tudósításokból kiderül, hogy az álbróker volt barátnője, az ügy másodrendű vádlottja rá sem ismert a korábban bálványozott férfire - számol be minderről a Magyar Nemzet.

„Kiemelkedő öltözéke volt, feltűnően ápolt külseje, gyémántokkal kirakott drága órája, nagy értékű autói, leginkább határozott, magabiztos jelleme volt, egy nagyon meghatározó, és feltűnő személyiség volt” – fogalmazott S. Angelika. 

F. Attila a semmiből jött, nem volt brókervizsgája, de annyira hitelesen játszotta a szerepét, hogy az emberek hittek neki. Nem úgy a bírónő, aki hosszú évekre fegyházba küldte F. Attilát.

A történet szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, Magyar Péter bizalmasát, Sájer Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. 

Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárd került elő a pénzből. 

Az ügyben 2018-ban jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, 

de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

Sájer Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott. Ráadásul, az eljárás adatai szerint a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát 2012-ben letartóztatták, akivel addig szoros kapcsolatban állt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!