A Miniszterelnökség vezetője az interjúban közölte, hogy november 10-e körül tervezik benyújtani a jövő évi költségvetést.
A családtámogatások növelésétől, a munkáshitel bevezetésén át minden olyan intézkedéssel, akár kis és közepes vállalkozások támogatásán keresztül azt szeretnénk szolgálni, hogy Magyarország ki tudjon maradni abból a pangásból, ami az európai gazdaságot az elmúlt években jellemezte, és valószínűleg még a jövő évben is jellemezni fogja
- közölte Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely beszélt azokról a Magyar Péter által terjesztett álhírekről is, amelyek szerint Vitnyéden menekülttábor épülne.
A helyzet az, hogy ott egy menekülttábor volt. Tehát az a nyilvánosság előtt folyó vita, amit az elmúlt hetekben láthattunk, azért komikus egy kicsit, mert ott nem lesz menekülttábor, hanem volt ukrán menekültek voltak ott, akik néhány héttel, hónappal ezelőtt elhagyták ezeket az épületeket.
A terv az az, hogy két rendészeti iskolának lesznek ott képzései nyári táborai.