Orbán Viktor így tartja formában magát

Orbán Viktor, Kötcse
Orbán Viktor újságírók kérdéseire válaszol az idei kötcsei találkozón
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Vágólapra másolva!
Észrevehetően megváltozott Orbán Viktor külseje az utóbbi hónapokban, amit a kemény edzéseinek köszönhet.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök edzőeszköze pedig nem más, mint a kettlebell, vagyis egy markolattal ellátott vasgolyó. A sportszert következetesen heti négy-öt alkalommal használja, és még a külföldi útjaira is magával viszi - írta a Magyar Nemzet.

A kormányfő 16 és 24 kilós kettlebellgolyóval tréningezik, személyi edzője nincs, saját magának állította össze a gyakorlatsorozatot,

ami kellőképpen lefárasztja, és be is tudja illeszteni a heti programjai közé. 

Orbán Viktor nem mostanában kezdte el használni a sporteszközt, de orvosai tanácsára másfél évre fel kellett függesztenie az edzésprogramot, mert megerőltette magát.

Másfél évig szenvedtem vele, míg végül elmúlt, így végre újra elkezdhettem sportolni. Most, amikor az időm engedi, csinálom 

- mondta Orbán Viktor, aki azt is megerősítette, hogy az edzés mellett diétázik is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!