Amikor egy dugókkal teli, lassú autóút után végre megérkezünk, mindig úgy érezzük, ez egy oázis a sivatag közepén. Ráckevén vagyunk és az unalmas autózás után hirtelen festői látvány tárul elénk: a csodás híd, a gyönyörű Duna, a távolban pedig Ráckeve a lenyűgöző templomtornyaival.
A városban sétálva általában a Csokoládé című film jut eszembe - ugyanolyan bájos, kedves kistelepülés a folyó partján, akárcsak a filmben.
A hídon áthaladva megcsodáljuk a vámházat, ami az 1930-as években épült neobarokk stílusban.
Ezzel a kis házzal találkozik először a látogató, aki ezen a hídon érkezik a városba. A híd helyén az 1848-as szabadságharc idején egy szétszedhető fahíd állt. Az új vashíd megépítéséhez csaknem 100 ezer koronás kölcsönt vett fel a város. Az új hidat végül 1897 szeptemberében avatták. A II. világháborúban azonban felrobbantották. 1949-ben építették újjá - a szintén lebombázott szegedi vasúti Tisza-híd roncsait felhasználva.
Az első utunk a Szerb templomhoz vezet, amelyet 1487-ben építettek - ez Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma.
Voltunk már korábban a templomban, ami lenyűgöző. Magas művészi színvonalú ikonok és fafaragványok díszítik. Szerettük volna újra megnézni, de mivel hétfőn jártunk a városban, így nem tudtunk bemenni - hétfőn ugyanis zárva tart a templom - és ezt mi nem tudtuk.
Kívülről csodáljuk meg a templomot, majd tovább megyünk a Városháza felé. A szecessziós stílusú tornyos, új épület 1901-ben épült a középkori városháza helyén. A régi városháza épületének tornyában található a csaknem 40 méter magas Tűztorony-kilátó, amely egyedülálló élményt nyújt a látogatóknak.
Innen sétálunk le a folyó partjára, ahol minden hétvégén "Csónakos piac" várja a vásárlókat. Ma, hétfőn persze üres, de még ebben a hőségben is kellemes sétát teszünk, újra megcsodáljuk a hidat, a távolban egy szigetet, szemben pedig a szabadstrandot.
És persze a ráckevei Hajómalmot is meg szeretnénk nézni - de itt is csalódottan távozunk, ugyanis hétfőn ide se lehet bemenni.
A Ráckevei Vízimalom Magyarország utolsó hajómalmának, az úgynevezett Gyurcsik-féle 12-es sorszámú hajómalom működő rekonstrukciója, amely 2007 és 2010 között épült eredeti írásos emlékek, dokumentumok, fotók és rajzok alapján.
Ezután újra autóba szállunk, hogy megnézzük a ráckevei horgászokat. A Horgász Tanösvényt keressük - a Duna ezen szakaszán rendezték meg az I. Országos Halfogó Bajnokságot 1964 augusztusában. Hatvannyolc versenyző indult a versenyen.
A tanösvényen táblák emlékeznek meg a jeles eseményről.
1964. augusztus 30-án, vasárnap reggel öt órakor az Ercsi II. hajó dudajelzésére megkezdődött a verseny. (...) Hajnalban csendes, derült, hűvös volt az idő. Hat óra tájban feltámadt az északi szél és egyre erősödött. Kilenc óra felé már viharossá vált, néhány karót is kidöntött, jelentősen zavarta a horgászatot. A verseny előtt számos jóslat hangzott el a várható eredményeket illetően. Általában borúlátó jóslatok. A ponty napok óta nem eszik. Csak 15 dekás retúrpontyokat lehet fogni. KESZEG NINCS... Persze a versenyzők azért erősen reménykedtek, különösen a helybéliek. No, de ki nyerte hát a versenyt és milyen fogással? A helyezési sorrend csak lassan alakult ki. (…) A 4-es startszámú Palasits György, a Győr és Győrvidéke IB versenyzője nem kis érdeklődéssel figyelte a lassan kiegészülő eredménylistát. Már nem sok név és eredmény hiányzott a tábláikról és az ő 142 darab keszege szilárdan tartotta első helyét. Hamarosan kiderült, hogy nincs ennél jobb eredmény. A 142 keszeg 5960 grammot nyomott, és 6670 pont járt érte
- olvasható a táblán ez az élménydús beszámoló.
"Most is tele van hallal ez a szakasz" - mondja egy férfi, aki évek óta itt horgászik, és most is pontyra dobott be.
"Ma milyen a kapás?" - kérdezem.
"Nem nagyon van... Eddig még nem fogtam semmit, de nem olyan régen érkeztem. Nem is fontos ez. Inkább csak pihenni jöttem. Itt lakom öt percre. Jó lejárni a partra kicsit lenyugodni. Nagyon meleg van, itt a part mentén az árnyékban valamivel kellemesebb az idő."
"Az egyik bottal pontyozik, de a másik bottal milyen halat szeretne fogni?"
"Harcsát. Be is etettem, remélem, valami akad majd a horogra. Néhány napja tíz pontyot fogtam. Tisztességes, 3-4 kilósakat."
"Akkor nagy vacsora volt a családnak..."
"Nem, mindig visszaengedem a halakat. Nem viszem haza. Nem eszi senki a családban rajtam kívül. A gyerek eszik talán egy-két szeletet.."
Aztán arról beszélgetünk, hogy jó néhány éve horgászik.
Miután meggyógyult egy szívbetegségből, akkor döntötte el, hogy valami olyan hobbit keres, ami megnyugtatja, kikapcsolja. A horgászat pedig éppen ilyen.
"Évek óta horgászom. Most voltam kontrollon és az orvos megdicsért, azt mondta, hogy teljesen rendben vagyok. Szerintem a horgászat miatt is vagyok jól. Nincs olyan nap, hogy ne jönnék le akár csak egy órára is. Ráadásul itt vannak a barátaim, szinte naponta itt találkozunk, horgászat közben beszélgetünk, jókat nevetünk, jól érezzük magunkat" - mondja nevetve.
Egy másik horgász - aki Budapestről érkezett - odakiált: talán azért nem kapnak a pontyok ma, mert nagyon nagy a hőség.
Ebben a pillanatban megrezdül a kapásjelző.
A horgász bevág - ahogy ők mondják -, van is a horgon valami, az már biztos, görbül a bot, de olyan erősen, hogy valami nagyobb ponty lehet a damil végén.
"Á, már nincs rajta semmi. Volt, de csapott kettőt-hármat és leakadt" - legyint, és megint elneveti magát.
Csoda jó itt a Ráckevei Duna horgász tanösvényén. Többen közelebb jönnek, beszélgetünk halakról, Dunáról, a kikapcsolódás öröméről, a horgászat izgalmairól, és persze régi horgásztörténetekről. Ki, mikor, mekkora halszörnyet fogott.
Ebben a pillanatban újra kapás van - most sikerül is kifogni a szép kis pontyot. A horgász megnézi, aztán vissza is engedi a vízbe. Kár. Szép példány volt.
"Nem, nem is volt méretes" - mondja, pedig nekem nagynak tűnt.
Nyáron sokan jönnek ide horgászni - mondja -, előző nap egy hely nem volt, ahová le lehetett volna ülni. Ma kevesebben vannak, de hát - mint említettem - hétfő van, bizonyára legtöbben dolgoznak.
A mellettünk ülő horgász - aki a fővárosból érkezett - azt mondja: ő is azért jár ide, mert sok a hal a vízben, és itt találkozik a barátaival.
"Azzal a bottal mire horgászik?" - kérdezem, és a horgászbotra mutatok, amit teljesen másmilyen szerelékkel dobott be, mint a pontyozót.
"Harcsára vagy csukára."
"Csuka? A kedvenc halam. Almás-fokhagymás-szalonnás irdalásban, vajjal megkenve.... mennyei."
"Igen, igen. Ez így van. Pedig – érdekes –, a Balatonnál korábban nagyon sokat fogtam és ott mindenki azt mondta, hogy rossz hal. Ezért vagy visszaengedtem, vagy elajándékoztam. Amikor itt kezdtem el horgászni, azt mondták a helyiek, hogy az egyik legfinomabb hal. Nekik lett igazuk. Amikor az elsőt kifogtam, hazavittem, megsütöttük és remek volt az íze. Azóta rendre csukára horgászom."
Hét éve jár erre a szakaszra horgászni és azt mondja: bármikor érkezik, csupa jó barát fogadja.
"Nekem ez a pihenés. Kikapcsol, megnyugtat. Ráadásul Ráckeve gyönyörű város" - mondja.
"Akkor most fogjon egy csukát!" - nevetek, mert persze tudom, hogy ez nem így megy, de annyira szeretnék látni egy csukakapást.
"Na, hát az nem olyan egyszerű... " - válaszolja.
De valami csoda folytán ebben a pillanatban az úszó megmozdul, viszi, viszi valami - ami valószínűleg tényleg csuka. Feszült percek telnek el, szurkolok némán, hogy sikerüljön kifogni, megszólalni nem merek, nehogy miattam ússzon el a hal. Hevesen ver a szívem... bárcsak látnám már annak a halnak a fejét, bukkanna már ki a víz alól... Amikor először meglátom, felkiáltok: de hát ez csuka.
Az hát.
Egy szép, méretes csuka. A horgász szakszerűen kiveszi a szájából a horgot - mert azt nem ám úgy kell, mint például a pontynál. Ennek a halnak veszélyesek a fogai.
"Harapta meg már csuka?" - kérdezem, a horgász mosolyog, rázza a fejét, nem, őt még nem harapta meg csuka...
A horgászoktól elbúcsúzunk, és ha már ilyen kalandban volt részünk, elmegyünk a Horgásztanya vendéglőbe, ahol rántott fogast kérek cheddar sajtos krumplipürével és tartár mártással... A hal fantasztikus, igazi, ízletes, friss fogasból készült, a vastag, filékre bomló hús olvad a számban...
A vendéglő persze a folyó partján található.
Ebéd közben csak a Dunát bámuljuk és azt, hogy micsoda különleges életet élnek a helyiek. A folyó menti élet valahogy más... valahogy szabadabbnak tűnik.
A Dunán két férfi közeledik a part felé egy kisebb csónakkal. Kikötnek a vendéglőnél, kiszállnak a csónakból, besétálnak...
"Két rántott pontyot szeretnénk kérni" - mondják, majd leülnek, és némán nézik, ahogy a folyón a kisebb-nagyobb csónakok és hajók elhaladnak.