Hiába a videofelvétel, össze-vissza hazudozik a kisfiút felrúgó karateedző

Vágólapra másolva!
Akkorát rúgott egy kisgyerekbe egy gyerekcsoport kísérője, hogy az szinte felrepült és arccal a földre esett. A súlyos gyerekbántalmazás a szolnoki kalandpark munkatársainak tűnt fel, akik azonnal értesítették a rendőrséget. A férfit ezután a rendőrök kihallgatták, akinek kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Ráadásul időközben kiderült, hogy a karateedző több nőt is bántalmazott korábban, ezért azt az ügyet külön eljárásban vizsgálják. A gyerekveréssel kapcsolatban most azt mondta, szerinte nem bűnös.
Vágólapra másolva!

Tagadja bűnösségét az a férfi, aki brutálisan felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban. A férfi egy csoportra vigyázott, amikor kegyetlenül nekiesett a gyereknek. 

Most a tárgyaláson tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy nem azért rúgta fel a gyereket, mert azzal fájdalmat akart neki okozni. Mivel a férfi azt mondja nem bűnös, ezért azokat a vádakat sem ismeri el, amelyek a gyerekbántalmazásról és súlyos testi sértésről szólnak - mondta el az origónak dr. Ocsovai Ágnes az ügyészség szóvivője.  

Maga a kegyetlen bántalmazás azután derült ki, hogy a szolnoki kalandpark munkatársai visszanézték a kamerák felvételeit.é Azon pedig egyértelműen látszott, ahogy a férfi felrúgja az egyik rábízott hatéves kisfiút, július 11-én délelőtt. A videón látszik, ahogy   

a kisfiú arccal a földbe csapódott, majd fekve zokogott fájdalmában. 

A gyerekcsoport nyári programon vett részt a szabadidő-parkban, ahol az agresszív karateedző az egyik kísérő volt. A kalandpark üzemeltetője is megszólalt az ügyben. Ahogy mondta, a gyermekek elleni erőszak minden formáját elítélik, ezért rendőrségi feljelentést tettek - számolt be a Tények. 

Ezután a rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, és július 29-én, kiskorú veszélyeztetése miatt kihallgatták a karateedzőt, A. Tibort, az 56 éves nagykátai lakost. 

Az eljárás során beszerzett igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján a férfit augusztus 13-án is kihallgatták a nyomozók, és a kiskorú veszélyeztetése bűntett mellett, súlyos testi sértés kíséretével is meggyanúsították. 

A nyomozók augusztus 16-án befejezték a nyomozást, és vádemelési javaslattal elküldték az ügy iratait az ügyészségre. 

Agócs Tibor, kalandpark, Szolnok
Fotó: Origo

A rendőrség a nők ellen elkövetett bűncselekményeket külön eljárásban vizsgálja. Arról is beszámolt az Origo, hogy a TV2-nek egy nő mesélt most az általa átélt borzalmakról, állítása szerint az edző korábban megerőszakolta őt.

Az eset 17 évvel ezelőtt történt, amikor a férfi az edzője volt. Az aktus után halálosan megfenyegette őt az edző.  Ezután több korábbi tanítvány is arról számolt be, hogy az 56 éves sportvezető rendszeresen bántalmazta őket testileg és lelkileg egyaránt. 

Ahogy azt megírtuk, a kisfiút felrúgó A. Tibor elfogadhatatlan nyilatkozatot tett. Azt hazudta, hogy bocsánatot kért a kisfiútól és szinte össze is barátkoztak. Az édesanya elmondta, hogy ez hazugság.  Az egész országot megrázta, hogy a szolnoki kalandparkban az edző akkorát rúgott egy kisgyerekbe, hogy a kisfiú felrepült a levegőbe és arccal a földre esett. A férfi ezt követően pedig teljes nyugalomban elsétál, és hagyja a földön fekve sírni a gyereket.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!