Orbán Viktor: Soha ilyen közel nem voltunk a békéhez, és soha ennyire nem volt veszélyes a háborús helyzet

Vágólapra másolva!
A sok jó közgazdász közül olyat kerestem, aki helyt tud állni bármilyen nehéz helyzetben, a kormányban és a kormány környékén két ilyen ember van, a pénzügyminiszter és a gazdaságfejlesztési miniszter, a lenyugodtabb embert választottam közülük, Varga Mihály pénzügyminiszert, aki elfogadta a jelölést - jelentette be Orbán Viktor kormányfő arról, hogy kit jelöl a Magyar Nemzeti Bank élére.
Vágólapra másolva!

A romániai parlamenti választásról kérdezték péntek reggeli rádióinterjúja elején Orbán Viktort. A miniszterelnök azt mondta: a magyarok a hétvégén választanak, igaz nem Magyarországon, hanem Romániában. A miniszterelnök szerint izgalmas és tanulságos helyzet alakult ki szomszédunkban. – Nagyüzem van, elnökválasztás is van, és parlamenti választás is egy időben – jelezte a kormányfő. 

A miniszterelnök elmondta, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke fantasztikusan küzdött az elnökválasztás első fordulójában.

Orbán szerint büszkék lehetünk az RMDSZ elnökére, aki román nyelven is helyt állt, és sikeresen képviseli az erdélyi magyarokat. – Büszkék lehetünk a határon túli magyarokra, a kérdés, hogy ők büszkék-e magukra – jelezte a kormányfő, arra utalva, hogy kulcskérdés lesz, hogy hány magyar megy el és szavaz az RMDSZ-re december 1-jén. 

Ha büszkék magukra, a vasárnap esedékes parlamenti választáson meg kell oldaniuk, hogy legyen parlamenti képviselete a romániai magyarságnak – tette hozzá, aki biztatta őket, hogy vegyenek részt a választáson. Mint jelezte, még nem zárták le a román elnökválasztás első fordulóját, ami egy olyan problémára hívja fel a figyelmet, ami Magyarországon is előkerülhet majd. 

A kormány a béremelés mellett áll

A bérmegállapodásról kapcsolatban azt mondta, a magyar minimálbérrendszer Európában talán egyedülálló módon kétfokozatú. Van egy minimálbér és van egy a köznyelvben szakmunkás minimálbérnek nevezett garantált bérminimum. A kettő átlaga adja ki, hogy hol helyezkedik el Magyarországon a minimálbér szintje.

Bérekről megállapodni a munkavállalóknak és a munkaadóknak kell, a kormánynak itt közvetítői szerepe van a miniszterelnök tájékoztatása szerint. A kormány pedig, mint mondta, nem titkolja azt a szándékát, hogy a béremelés mellett áll.

Tájékoztatott: a magyar kormány vezérfonala az, hogy az átlagbér elérje az egymillió forintot. A magyar kormány a mostani megállapodással minden bérre hatást tud gyakorolni, nem csak a minimálbérre.

A mostani 40 százalékos béremelés történelmi léptékű, Európában csak egyszer fordult elő ilyen a kormányfő tájékoztatása szerint. Sokan hitetlenkednek, de szerinte ez nem különbözik attól a hitetlenkedéstől, amikor 2010-ben bejelentette, hogy egymillió új munkahelyet hoznak létre.  

A miniszterelnök elmondta: ha nincs hatékonyság és termelékenységjavítás, nehéz lesz a vállalkozásoknak kitermelni a béremelést. Ebben a kormány úgy tud segíteni, ha befogadják a kamarai javaslatait, többek között az adminisztrációs terhek csökkentéséről.

A gazdasági növekedéshez többet és jobban kell teljesítenie a cégeknek. Ha a cégvezetés minősége nem javul, nehezen lesz kigazdálkodható a béremelés – tette hozzá. Mint közölte, a kamara ebben minden segítséget megad a vállalkozóknak.

Matolcsy mandátuma lejár, új elnök kell

A miniszterelnök az interjúban kérdést kapott a monetáris helyzettel kapcsolatban is. Mint az ismert, Matolcsy György jegybankelnök mandátuma márciusban lejár.

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökének személye kapcsán közölte, hogy ez komoly előkészítést igényel. Jelezte, hogy Matolcsy György kiváló munkát végzett, amiért hálás.

 A jegybankelnök hőstettének nevezte, hogy kimentette a devizahiteleseket a csapdából. 

A miniszterelnök szerint hazánk nem áll rosszul közgazdászok tekintetében, a jegybank pedig egy nagyon fontos pontja a gazdaságnak, mivel a stabilitás záloga. A sok jó közgazdász közül olyat kerestem, aki helyt tud állni bármilyen nehéz helyzetben. A kormányban és a kormány környékén két ilyen ember van, a pénzügyminiszter és a gazdaságfejlesztési miniszter. A legnyugodtabb embert választottam közülük, Varga Mihály pénzügyminiszert, aki elfogadta a jelölést – ismertette Orbán Viktor. 

Orbán Viktor hálás, Varga Mihály elfogadta a felkérést, ő lehet a jegybank új elnöke

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy felmerült még az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba neve is, és arra is gondolt, hogy a korábban már a jegybank alelnökeként is dolgozó nemzetgazdasági miniszterét, Nagy Mártont is visszaküldhetné a jegybankot vezetni, de végül a kiszámíthatóság lett a döntő faktor, így esett a választása Varga Mihályra. 

A miniszterelnök elmondta, hálás, hogy a pénzügyminisztere elfogadta a felkérést, mint említette, Varga Mihály 1990 óta parlamenti képviselő, az Országgyűlésben és a kormányban is végigjárta a közgazdász-ranglétrát, így nagy a gyakorlati tudása, amire a jegybank élén szükség lesz. 

vargamihály
Varga Mihály, az MNB leendő elnöke - Fotó: Facebook

Közel a békéhez, veszélyes háborús helyzetben

A kormányfő az orosz-ukrán háború kapcsán úgy látja, furcsa helyzetben vagyunk, ugyanis soha nem voltunk ilyen közel a békéhez, de ennyire sem volt veszélyes a háborús helyzet még, mint most.

A miniszterelnök szerint az európai politikusok felelősségére hívja fel a figyelmet, hogy az oroszok kilőtték azt az interkontinentális ballisztikus rakétát, amely alkalmas arra, hogy nukleáris robbanófejeket juttasson célba.

Kiderült, hogy nukleáris robbanófejeket célba tudnak juttatni az oroszok, ez a fegyverbemutató mindenkit elgondolkodtatott

– fogalmazott.

Már nyugati katonák is haltak meg Ukrajnában az orosz jelentések szerint. Ez azt jelenti, hogy ott vannak már a nyugati katonák is, ez egy nagyon veszélyes helyzet szerinte. Az európai parlament továbbra is folytatni akarja a háborút, erről elfogadtak egy határozatot, amely szerint még van idő arra, hogy megtámogassák az ukránokat. A választást elvesztő amerikai adminisztráció is hasonlóképp döntött. Az, hogy Trump megnyerte a választást, még nem érződik ebben a háborús helyzetben. 

Brüsszel blokkolja a magyar gazdaságpolitikát

Orbán Viktor szerint a háború lezárása érdekében mindent megtett Magyarország. 

A legfőbb kérdés, hogy ki tudjuk-e használni a jövőbeli béke lehetőségeit, és ennek része a jövő évi büdzsé. 

A kormányfő szólt arról is, hogy ezt a mostani gazdaságpolitikát az unió folyamatosan blokkolja. 

Mindezeket én elhárítom, és ehhez küzdelem kell.

 Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdaságpolitikában, a gyermekvédelem, és a migráció kérdésében egyszerre állnak harcban Brüsszellel. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!