Szakértő: 2025 valóban a gazdasági áttörés éve lehet

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Patriótának adott exkluzív interjúban Orbán Viktor kiemelten beszélt arról, hogy 2025 gazdasági szempontból egy fantasztikus év lehet, amelyben a családok és a vállalkozások is előrébb tudnak lépni. Sebestyén Gézát, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetőjét kérdeztük a várható fejleményekről.
Vágólapra másolva!

Hogyan látja Ön a magyar gazdaság kilátásai a kormányfő véleményének tükrében 2025-ben?
Ahogy Orbán Viktor is elmondta, Ázsia szerepe jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedekben. Ez pedig felértékeli Magyarország keleti nyitás politikáját. A hazai gazdaságpolitika tehát kiválóan alkalmazta a legendás kanadai jégkorongozó, Wayne Gretzky mondását, és nem arra ment, ahol a korong volt, hanem oda helyezkedett, ahova várta, hogy érkezni fog.

Emellett sokat javított a magyar gazdaság kilátásain Donald Trump győzelme is. A megválasztott amerikai és a jelenlegi magyar vezető közötti régi jó kapcsolatnak számos pozitív gazdasági hozadéka lesz. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újrakötése nem csak adózási tekintetben lehet jó a magyaroknak és a magyar cégeknek, de egyben vonzóbbá is fogja tenni az itthoni befektetéseket a tengerentúli vállalkozók számára. Mindezek következtében azt várom, hogy a jelenleg negyedik legfontosabb befektetési partnerünk, az USA visszatér a korábbi második helyére.

A növekvő ázsiai és amerikai kereskedelmi forgalom pozitív hozományait némileg tompítja majd az európai gazdaság gyengélkedése. Itt reménykedem abban, hogy a Budapesti Nyilatkozatnak komoly hatásai lesznek, megtörténik a versenyképességi fordulat, de annyira nem vagyok optimista, hogy ezeket már 2025-ben reálisnak tartanám.

A külpiaci hatások tehát összességében pozitívok lesznek. Ez társul a javuló belpiaci környezettel. Az állam kamatköltségei jövőre jelentősen alacsonyabbak lesznek. Emellett be fognak érni a kormány intézkedései (családok támogatása, vállalkozói programok, bérnövekedés támogatása). Végül termőre fordul a BMW debreceni beruházása (mely az első gyára a német vállalatnak, mely kizárólag elektromos járműveket állít elő), valamint a BYD szegedi üzeme (melynek reális esélye van arra, hogy az évtized végére Európa egyik legnagyobb elektromos autógyára legyen).

Mik lehetnek a legfőbb gazdasági kitörési pontok 2025-ben?

Az első fontos tényező a beérő hazai nagyberuházások. A második az amerikai gazdasági kapcsolatok erősödése. A harmadik a keleti nyitás gazdaságösztönző hatása. A negyedik egy feltételes tényező, amennyiben valóban vége lesz az orosz-ukrán háborúnak, úgy mind az energiaárak normalizálódása, mind pedig a térségbe érkező befektetések növekedése segíteni fogja a magyar gazdaságot.

A fentiek mellett a magyar kormány által indított programoknak is jelentős pozitív hatása lesz várakozásaim szerint. A 2010 óta jelentős családpolitikai intézkedések közel négyezer milliárd forintot juttatnak a magyar családokhoz. A dinamikus bérnövekedés folytatódik, melynek nem csak a személyes jólétünkre, de a magyar vállalkozások árbevételére is pozitív hatása lesz. A Demján Sándor program a vállalkozásoknak fog komoly segítséget jelenteni. A munkáshitel nem csak az azt igénybe vevők anyagi lehetőségeire hat majd kedvezően, de a vállalkozói kedvet is erősítheti amellett, hogy újabb pénzeket jelent a gazdaság számára is. Végül a lakhatási program a magyarok életkörülményei mellett az építőipart is segíteni fogja.

A Patriótának adott exkluzív interjúban G. Fodor Gábor szerint Orbán Viktor öt fontos pontban beszélt arról, hogy merre tart a világ, és ebben hol vagyunk mi magyarok. A politológus szerint ez az öt pont a patrióták színrelépése a változó nyugaton, az ebből következő új helyzet Brüsszelben, a magyar gazdaság jövője, Brüsszel új embere, valamint a stílusharc és a kormány reakciója a politikai hőbörgésre. Az Origón ezen öt pont alapján elemzők, szakértők és véleményvezérek segítségével járjuk körbe, hogy milyen világ várhat ránk 2025-től.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!