Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás által Magyar Péter megnyilvánulásaira és stílusára adott erőteljes és személyes reakció mennyiben új jelenség Magyarországon és mi válthatta ki a megjelenését?
A jelenség egyáltalán nem új, a palackból a szellemet a digitális világ szabadította ki. Hálózatba szervezte a közösségi média a felhasználókat, akik így a felületeiken képessé váltak reagálni egymás gondolataira, tartalmaira. Ha a közéleti témákra adott reakciókat végigolvassuk közvetlen tapasztalatot kapunk arról, hogy a pokol kapui mindig szélesre vannak tárva. A közösségi média erős hatást gyakorol a közéleti kommunikációra. Először is a politikusi kompetencia mellé felemelte a hétköznapi ember véleményét, megalkotta a közéleti influenszert. A stílus eldurvulásáért első lépésben ez a jelenség a felelős, hiszen a politikust köti a felelősség a választó felé, onnan érkezik a legitimációja. Addig a hétköznapi ember maga választja meg a felelősségének a határait, maximum a média tényellenőreitől tarthat. A tapasztalatom szerint ez a legtöbbször felelősség nélküliséget jelent: éppen azt mondom, ami foglalkoztat, ami éppen inspirál, ami eszembe jut.
Akkor Magyar Péter felelőssége negligálható?
Cseppet sem. A stílus eldurvulásának másik felelőse maga az ellenzék új vezetője. Őt sem köti semmilyen felelősség, hiszen a mögötte álló baloldali választó felmentette mindezek alól. A megegyezés világos közöttük: döntsd meg Orbán hatalmát és bármit megbocsátok neked. A baloldal sokáig láthatóan szenvedett attól, hogy a politikusaik nem tudtak a világról érvényes dolgot mondani, mára a baloldali választó feladta ezt az igényét. A felelősség nélküli influenszer politikust játszik és elszabadul: össze-vissza beszél, hazudik, sérteget, kellemetlenkedik, hőbörög. A fegyelmezett, pallérozott, a legjavát adni megpróbáló ember helyett kapja a nyilvánosság az ösztönei által vezérelt tartalomkészítőt. A baloldali választó azon keresztül kapja a reményt, hogy a politikusa szállítja a friss balhét. Stílusa egy ütvefúró stílusával egyezik meg.
Mennyire hatékony, mint politikai kommunikációs eszköz Menczer Tamásnak a teljesen újszerű, határozott fellépése a Tisza párt elnökével szemben?
Menczer Tamás akciója meglepő volt, kellett idő mindkét politikai tábornak, hogy azt értelmezze, elhelyezze a saját világában. A baloldali világ reakciója egyöntetű és gyors volt. Zsigeri módon reagáltak, egy emberként szisszentek fel, amikor Menczer grabancon ragadta a “reményüket”. A jobboldalon az elégtétel érzése mellett megjelent a “mi nem ilyenek vagyunk” véleménye is. Egy kis idő és a miniszterelnök határozott kiállása kellett ahhoz, hogy utólag mindenki hozzárendeződjön a látottakhoz. A magam részéről, amikor elsőre nehezen értelmezhető dolgot látok mindig nagy segítség keresni olyan példát a való életből, ami érvényesíti vagy épp cáfolja a tapasztaltakat. Ebben az esetben jól megtámasztja a látottakat annak a helyzetnek a példája, amikor valamely faluba egy agresszív, problémás ember költözik, aki ahol megjelenik ott balhé kerekedik. Kellemetlen a vele való bármilyen találkozás a falu lakóinak, hisz mindenkibe beleköt. Ezért a többség csendesen kikerüli őt, félrenéz, megpróbálnak együtt élni vele. Vannak, akiknek ez tetszik, hiszen úgy gondolják végre történik valami a településen és élvezik, hogy olyanokba köt bele, akiket ők nem kedvelnek. Aztán valaki a faluból megelégeli ezt és az agresszív alak elé áll. A többség nyugalma érdekében helyreteszi a békétlenkedőt. Ha bárki fültanúja a jelenetnek, annak ugyan nem nyeri el a szembesítés stílusa a tetszését, de mégis úgy érzi megvédték őt, kiállt valaki a teljes közösségéért. Aki a képébe vágta a falu lakói sérelmét, arra később még hősként is tekinthet a közössége. Menczer Tamás kiállása mindazok számára elégtétel lehet, akiket zaklatott a digitális felületeken valamelyik “tiszás”. Az egész akciónak az értelmezése még úgy látom nem zárult le, mozgásban van. Nem ismerjük még az újabb és újabb részeit a párharcnak és azt sem tudjuk merre halad Magyar Péter politikai pályája, mi derülhet még ki róla? Könnyen lehet, hogy Menczer Tamás fellépése utólag a többség szemében indokolttá és arányossá válik majd.
Mit jelent a véleményvezérség, az influenszer jelenség térhódítása a politikai közélet vonatkozásában?
Az új világ egyre sürgetőbb igénye, hogy a politikusok a digitális tartalmaikban elmozduljanak az influenszer irányba. Legalábbis abban az értelemben, hogy aktívan használják a közösségi média felületeket, és az eszköznek megfelelő stílusú tartalmakat készítenek. A politikusi szerep jelentősen kiszélesedett ezzel, hiszen nem csak egy új eszközzel gyarapodott, hanem a karakter alakítás legjelentősebb módszerét kapta a kezébe a politikus. Éppen ezért új kommunikációs képességeket kell felépítenie, bővítenie kell a stábot és neki is újra kell tanulnia a kommunikációt. A digitális világ azért is nagy kihívás, mert a politikai tartalomnak versenyeznie kell minden más tartalommal: a szórakoztatóval, a viccessel, a látványossal, a sporttal, az edukációs anyagokkal. A politikus tartalmainak el kell csípnie egy kicsit a tartalomfogyasztó figyeleméből, majd minél tovább meg kell tartania azt.
Mitől függ, hogy mit tehetnek meg sikeresen a közéleti szereplők a kommunikációs térben?
Látom, hogy sok politikus még tanulja a tartalomkészítést a közösségi felületeken. Ez abból is látszik, hogy nem érti az influenszer és a politikusi influenszer közötti különbséget. Most még többeket behúz az öncélú bulvár és a sehová sem vezető lájkvadászat. Jakab Péter "parizerlájkjai" jól megmutatták milyen korlátai vannak a politikailag irreleváns tartalmaknak. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a politikai szerep kijelöli a tartalmak stílushatárait is. A kormány viszi a politikai felelősséget az ország állapotáért, így a politikai közösség számára egy dekonjunktúrával jellemezhető időszakban kifejezetten ártalmasak a magamutogató, öncélú, bulvár tartalmak. Amíg nem változik a politikai klíma, nem jön vissza a növekedés, addig csak a politikailag releváns tartalom az építő tartalom. Ha inog a választói bizalom, akkor azért küzdeni kell nem pedig jópofáskodni, mert nem lesz rá elegendő vevő.
2025-ben hogyan változhat Magyarországon a politikai kommunikáció eszközrendszere?
A digitális világ továbbra is adja a házi feladatot a politikai kommunikáció számára. A jövő évben is a Facebook marad a legfontosabb közösségi felület, de felzárkózik mellé a YouTube a hosszabb, részletesebb történetmesélés miatt. Ott lesz a TikTok is, ahol rövidebb, pörgősebb, velősebb, akár könnyedebb megfogalmazásra van szükség. Tehát a kihívás adott a következő időszakra. A hagyományos médiumok jelentősége tovább fog gyengülni, de a legnagyobb, így a politika számára legfontosabb választói rétegnél - a nyugdíjasoknál - a televízió és a nyomtatott anyagok továbbra is megkerülhetetlenek lesznek. Nincs egyeduralkodó kommunikációs eszköz, érdemes jó mixben gondolkodni a kommunikációs szakembereknek.
Van olyan jelentős hatású kommunikációs technológiai újdonság, amihez sürgősen hozzá kell szoknia a magyar társadalomnak?
Egyre nyomasztóbb kihívása a politikai kommunikációnak az AI, azon belül is a deep fake tartalmak lehetséges előretörése. Meggyőződésem, hogy a magyar választó nincs felkészülve ezeknek a technológiáknak a befogadására, értelmezésére. Nagy kérdés ki milyen helyzetben és kontextusban alkalmazza először. Képes-e ezzel előnyhöz jutni vagy csúnyán visszaüt majd a próbálkozása. A TikTokon ez már hétköznapi valóság, hiszen a civil influenszerek egyre gyakrabban használják saját értelmezésük kifejezésére, a legtöbbször még csak szórakoztatásra. Az már most is látható, hogy a szembesítő tartalmak hatásosságát csökkentheti, hiszen az AI a valóság pozícióit elgyengíti, így könnyen megrendül a bizalom az információ iránt. Ez adott esetben egy botránykommunikáció élét is teljesen elveheti. Mindemellett pedig egy nem valóságos tartalom is nagyot mehet, ha azt valaki képes jó ütemérzékkel, hihető értelmezés mellett elindítani.
Mi jelenthet kihívást a magyar média fogyasztók számára 2025-ben a közéleti, politikai kommunikáció tartalmában?
A folyamat egy ideje jól látszik, hiszen egyre nehezebb a tartalomfogyasztó számára a valóság és a kreált tartalom megkülönböztetése. A digitális felületek önmagukban is képesek torzítani a valóságot, elfedni nyilvánvaló dolgokat. Erre kiváló példa Magyar Péter esete. Jól láthatóak a személyiségének disszonáns elemei, ami önmagában lehetetlen küldetéssé tenné számára a politika élvonalába kerülést. De a digitális világ paraván szerű működése részben képes elrejteni a személyiség problémáit. Olyan karakterként tudja megmutatni magát, akinek képessége van ahhoz, hogy reményt adjon jelentős számú választó számára a változáshoz. Az újdonsága persze kizárólag abban van, hogy ennyire szélesen még nem takarta ki a valóságot a digitális világ. Márki-Zay már tesztelte ezt a takaró funkciót 22-ben.
Már eddig is olyan érzése volt az embernek mintha választási kampányidőszak lett volna egész évben Magyarországon. Fokozódhat a politika kampányüzemmódja 2025-ben?
Még másfél év van a választásokig. Ugyan a politika már kampány üzemmódban van február óta, de az intenzitás nyilván emelkedni fog. Ahogy közeledik a választás napja, úgy forr majd egyre inkább a politika. A történetmesélés szükségessége és a rövid üzenetek relevanciája azonban nem változik. Meg kell tudni fogalmazni a lényeget röviden is, de a narratívát építeni kell hosszabb, érvényes tartalmakon keresztül is. Egy ilyen aktív közéletben komoly változások is beleférhetnek a jövő évbe. A Menczer-féle akció is azt bizonyítja, hogy a politikai szereplők mielőbb dűlőre szeretnék vinni a 26-os választás ügyét. Ebben segítségükre lehet a digitális világ, hiszen az nem csak a gyors felemelésre képes, de a süllyesztőt is épp olyan dinamikával tudja működtetni. Hosszú az a másfél év. Mindenre lehet azalatt idő.
A Patriótának adott exkluzív interjúban G. Fodor Gábor szerint Orbán Viktor öt fontos pontban beszélt arról, hogy merre tart a világ, és ebben hol vagyunk mi magyarok. A politológus szerint ez az öt pont a patrióták színrelépése a változó nyugaton, az ebből következő új helyzet Brüsszelben, a magyar gazdaság jövője, Brüsszel új embere, valamint a stílusharc és a kormány reakciója a politikai hőbörgésre. Az Origón ezen öt pont alapján elemzők, szakértők és véleményvezérek segítségével járjuk körbe, hogy milyen világ várhat ránk 2025-től.