Bedrogozott nőket dolgoztatott prostituáltként egy magyar banda

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy magyar banda olyan kiszolgáltatott helyzetű nőket keresett, akik drogfüggők voltak. Rávették őket, hogy Ausztriában dolgozzanak. A banda tagjai ott prostitúcióra kényszerítették őket, majd az összes bevételüket elvették és magukra költötték.
Vágólapra másolva!

Az osztrák és a magyar rendőrség nyomozói egy prostitúciót szervező magyar bűnbanda felszámolásában dolgoztak együtt.

A banda tagjai illegális bordélyházakat alakítottak ki Ausztriában, ahova nehéz sorsú, többnyire kelet-magyarországi, drogfüggő nőket toboroztak.

A nőket megverték és arra kényszerítették, hogy elhagyják Magyarországot, és egy számukra teljesen idegen környezetben dolgozzanak. Külön emberek, felügyelők voltak azzal megbízva, hogy vigyázzanak rájuk, hogy nehogy meg tudjanak szökni és azért, hogy leadják a megszerzett pénzt. 

A bűnszervezet vezetője, B.B. szerezte be a metamfetamint, és a felügyelőnők osztották szét a lányok között.

A bűnbanda tagjai elvették a megfélemlítésben dolgozó nők bevételét, és magukra költötték. 
A magyar és osztrák rendőrök november 26-án többhetes előkészítést követően egy összehangolt akcióban elfogták a bűnszervezet tagjait és vezetőit Budapesten és Linzben. A banda tagjai éppen Budapesten tartózkodtak, amikor rajtuk ütöttek. 

Az európai elfogatóparancs alatt álló két férfit és nőt Budapest VIII. kerületében, egy átmenetileg bérelt apartmanban fogták el a rendőrök. 
Volt velük egy nő is, akinél több, más nevére szóló, de saját arcképével ellátott hamis igazolványt találtak a nyomozók. Őt is előállították, ellene közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.

A tanúvallomásokból és a bizonyítékokból kiderült, hogy a bűnbanda egy év alatt 850 000 eurót szerzett meg, de ennek az összegnek többszöröse is lehet a tényleges bevételük. 

Linzben történő elfogások során két bezárt és megfélemlített prostituált nőt találtak, illetve 1000 eurót és metamfetamint.
A bűnszervezetben való részvétel miatt indított nyomozást a Welsi Ügyészség felügyeli. A bűnbanda tagjai jelenleg őrizetben vannak, kiadatásukat várják - írja a Police.hu

Nemrég már írtunk olyan testvérekről, akik kiszolgáltatott helyzetben levő nőket kényszerítettek erőszakkal és fenyegetéssel prostitúcióra. A magyar és a német rendőrök közösen fogták el a három férfit.
Egy nógrádi férfi a barátnőjét prostituáltként dolgoztatta, majd amikor a férfi börtönbe került, a nő átköltözött a férfi szüleihez, akik szintén prostitúcióra kényszerítették.
Egy nő panziót üzemeltetett Debrecenben, ahova beköltözött két pár. Ahhoz, hogy fizetni tudják a napi bérleti díjat, a párok női tagjai prostituáltként kezdtek el dolgozni, amiről a panziót üzemeltető nő nemcsak hogy tudott, hanem segítette is őket.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!