Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHányadik lesz ez az idei Ügetőszilveszter, és miért fontos ennek a hagyománya?
Immár 25. alkalommal rendezzük meg idén, amely rendezvény még 1999-ben kezdődött el a Kerepesi úti ügetőpályán az első Ügetőszilveszter megszervezésével. Gyakorlatilag ez egy nagyon fontos évzáró eseménye a magyar lóversenysportnak, másrészt pedig egy olyan szerencsés időpontban van, ami ötvözi a sportot, az évzárást, illetve a szórakozást. Így alakult ki az a szlogen is, hogy az Ügetőszilveszter legyen a szezon, az év utolsó sporteseménye Magyarországon, és gyakorlatilag komoly hagyományai alakultak ki az évek során.
A kollégák annak idején jól találták ki ezt az időpontot, mert ez egyfajta before party, amely megalapozza a szilveszteri hangulatot mindazok számára, akik hosszabban terveznek aznap ünnepelni.
Mikor kezdődik a program?
December 31-én a kapukat 11.30-kor nyitjuk, az első ügető futam pedig 13 órakor indul. Ez a családosok számára is ideális időpont lehet, és az a jó szerintem az Ügetőszilveszterben, hogy nincsenek kimondottan kötött szabályai, ami azt jelenti, hogy ez nem olyan mint egy színházi előadás, amely meghatározott időponttól időpontig tart, amikor ott kell lenni, ha jegyünk van, hanem a kezdéstől számítva egészen az este 8-kor kezdődő tűzijátékig az érdeklődők maguk döntik el, mikor érkeznek. Mindig hatalmas az érdeklődés, jó a hangulat, és sokan látogatnak ki délután. Az eseményre egész nap egyébként 15-18 ezer embert várunk, körülbelül ennyien szoktak megfordulni.

Mivel készülnek a látogatóknak? Van lehetőségük enni, inni, minden adott ahhoz, hogy estig jól érezzék magukat?
Mivel egy nyolcórás programról van szó, sok mindennel készülünk. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy
a 14 év alattiak számára ingyenes a belépés, ezzel is szeretnénk az év végén segíteni a családoknak. A kisebbek számára ingyenes gyerekkörhinta áll rendelkezésre egész nap, és mi általában 5-6 éves kortól ajánljuk, hogy a gyermekek is kilátogassanak a rendezvényre.
Finom és változatos ételekről, teáról, forralt borról és pezsgőkről a Kincsem Büfék, a Panoráma Étterem (ez külön belépős), valamint a guruló gasztronómia legjobbjai gondoskodnak. Különböző food truck autók kínálataiból választhatnak az érdeklődők, így mindenki megtalálhatja a számítását. Külön pezsgőszponzora is van már az eseménynek, ez a Hungária Pezsgő, de lesz sokféle forralt bor, meleg ital is, hiszen hideg időre számítunk.
Jegyet csak elővételben lehet váltani, vagy jegyvásárlásra lesz lehetőség a helyszínen is?
A helyszínen is lehet jegyet vásárolni, és a jegyeink döntő többsége a két ünnep közötti időszakban kerül eladásra, minden bizonnyal azért, mert a családi programok addig még alakulnak. Mindenkit várunk szeretettel!
Mit lehet tudni a futamokról, készülnek-e idén valami különlegessel?
Természetesen idén is sztárparádé lesz az Ügetőszilveszteren, hiszen a hagyományokhoz híven ezúttal is a Zenthe Ferenc Emlékversenyben és a Bubik István Emlékversenyben hajtanak a meghívott hírességek. Zenthe és Bubik is két kitűnő színművész volt, akik a maguk idejében rendszeres résztvevői voltak az ügetősportnak, és
ezek a versenyek a kora délutáni órákban kerülnek megrendezésre, sokak számára különösen izgalmasak, hiszen olyanok fognak versenyezni, akik amatőr versenyzők, és az élet más területein erősek. Tavaly Torghelle Sándor tudott nyerni újoncként, de Petur András sportriporter is nagyon eredményes szokott lenni.
Izgalmas és jó futamokra van kilátás. Ami különlegessége még az idei Ügetőszilveszternek, hogy tavaly nagy sikerrel debütált a FunCam a futamok közti szünetben, így most is lesz KissCam, DanceCam, két disco helyszín és két DJ, valamint Rakonczai Imre koncert és közös éneklés. Közkívánatra idén ismét lesz tűzijáték, ez teszi teljessé az élményt és zárja le a versenynapot.

A fogadásokból származó forgalom egy részét az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására fordítják. Ezt miért tartják fontosnak?
A 20-21. Ügetőszilveszter után láttuk úgy, hogy a rendezvény országos hírűvé vált, és úgy gondoltuk, hogy szeretnénk a társadalmi szerepvállalásunkat erősíteni. Korábban is csináltuk azt, hogy az ételekből, belépőkből származó bevétel egy részét felajánlottuk, de idén a fogadási forgalomból fogunk felajánlást tenni.
Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a sport, a szórakozás kerüljön fókuszba, hanem az elesett honfitársaink megsegítése is.
Sportszempontból a legrangosabb a Tippmix – Lovaregyleti Díj lesz, szakmailag ez a futam a délután csúcspontja, ekkor futnak a legjobb ügetők.
Igen, itt hajtanak különböző kategóriákban a legjobb lovak, amelyek tudás alapján vannak besorolva, így például a nyeretlenek, és az aznapi körverseny a legjobb lovak versenye lesz. Itt gyakorlatilag azok a klasszis versenylovak fognak versenyezni, amelyek nincsenek téli pihenőn.
Mondhatjuk, hogy azért is jó ez a program, mert a kikapcsolódás mellett lehet fogadni is, amely még több izgalmat csempészhet az évbúcsúztató napba?
Pontosan, hiszen
nem kötelező a fogadás, de aki kilátogat, az tud fogadni, és már 400 forintért lehet játszani. Ez ad egy plusz izgalmat, és egy felhőtlen szórakozást tud nyújtani családoknak, baráti társaságoknak is.
Ez egy olyan rendezvény, ahol akár olyanok is összefuthatnak, akik évek óta nem találkoztak egymással, tehát ez egy úgynevezett nagy népünnepély is.

Hogyan érdemes kilátogatni a Kincsem Parkba?
A Kincsem Parkban parkolásra nincs lehetőség, ezért érdemes gyalogosan, tömegközlekedéssel, vagy taxival érkezni az eseményre, illetve ha valaki alkoholt is szeretne fogyasztani, akkor ez a legjobb megoldás. A Pillangó utcai metrómegállótól ez egy jó 10 perc séta, és mivel meglehetősen hideg időre, -2 és +2 fok közötti hőmérsékletre számítunk, érdemes rétegesen felöltözni, hiszen ez egy kültéri program.
Mindenkit arra biztatok, hogy látogasson ki az Ügetőszilveszterre december 31-én, mindenki érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
Még több információ a programokról és a jegyekről ITT található!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK