Ezeknek semmi sem szent? Kovács Zoltán arcátlanul beletörölte a lábát Milákékba

Vágólapra másolva!
Javában zajlik az olimpia, sportolóink nagyszerű eredményeket érnek el, sorra kerülnek a nyakukba az érmek. Egy ország boldog, gondolhatnánk joggal, de mindig vannak az úgynevezett ügyeletes fanyalgók, a keserű, mindenben csak a rosszat látó, kormányt hibáztató hőbörgők.
Vágólapra másolva!

A Klikk TV Mélyvíz című műsorának ezúttal Kovács Zoltán volt a vendége, aki ezt a tábort erősíti. Az Élet és Irodalom főszerkesztője ismét előhúzta a régi baloldali mantrát, mely szerint a kormányzat a sportot és benne az olimpiát is kisajátítja politikailag.

Szerinte azzal, hogy az állam őrült összegeket öl a sportba, maguk a sportolók is ellenszenvessé válnak.

A társadalom egy része már nem úgy áll hozzá, mint korábban, a sport egyeseknek egyszerűen érdektelenné válik.

Íme, ez a baloldali vélemény.

Szerző: Csépányi Balázs

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
CsépányiBalázsavatar
Szerző:Csépányi Balázs
Szerző:Csépányi Balázs