Elgázolt egy embert egy személyvonat a XIV. kerületben, a Kacsóh Pongrác útnál - olvasható a katasztrófavédelem honlapján. A szerelvényen hatvanan utaztak, mentesítő járattal folytatják útjukat.
A fővárosi hivatásos tűzoltók segítenek az utasoknak leszállni a szerelvényről, a helyszínen vannak a társhatóságok is.
Frissítés:
A Metropol információi szerint a férfit a villamoson lopáson kapták, ezért az utasok üldözni kezdték, az illető pedig éppen egy érkező szerelvény elé futott. Szemtanúk szerint esélye sem volt a túlélésre, a vonat kettévágta.
A Nyugati pályaudvarról 10:00-kor Ceglédre induló vonat hétfőn a Mexikói úti aluljáró közelében elütött egy embert
– közölte a Mávinform. "A Nyugati pályaudvar és Zugló között már mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, a baleseti helyszínelést befejezték. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon fokozatosan, délután áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés" - tették hozzá Facebook-bejegyzésükben. A lap azt írja, hogy a vonatnak esélye sem volt a fékezésre, mivel a férfi egyik pillanatról a másikra ugrott a járat elé.
Mind a lopás, mind pedig a bekövetkezett baleset miatt eljárást indít a rendőrség
- nyilatkozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Nemrég arról írtunk, hogy a figyelmetlenség és a KRESZ megszegése egyre magasabb számban szedi áldozatait a vasúton: a MÁV hálózatán a tavalyihoz képest jelentősen növekedett a vasúti átjárókban történt balesetek, a gázolások és a sorompórongálások száma. Szomorú tény, hogy sajnos egyre többen választják öngyilkosságuk helyszínéül a vasutat. A minden esetben vétlen mozdonyvezetők súlyos traumát élnek át a balesetek során.
Néhány hete elgázolt egy embert a vonat Pétfürdő és Hajmáskér között, a nő belehalt a sérüléseibe. Egy Zalaegerszegről Celldömölkre tartó vonat is elütött egy embert Zalaszentivánnál.
Július végén vádat emeltek egy nebraskai tinédzser ellen, aki állítólag felelős egy vonat kisiklásáért. A balesetet azért okozta, hogy az incidensről készített videóit feltölthesse a YouTube-ra.