Vágólapra másolva!
Újra Gyurcsány Ferencet választotta meg elnöknek a Demokratikus Koalíció (DK) tagsága - közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A DK a közleményében azzal dicsekedett, hogy az övéké az egyedüli parlamenti párt, amelyben a teljes párttagság választja meg a pártelnököt. 

Továbbá az erről döntő online pártszavazáson valamennyi szavazati jogú párttag részt vehetett.

Miután lejárt Gyurcsány Ferenc kétéves elnöki mandátuma, idén  január 10. és január 20. között megrendezték a szavazást.

A pártszavazási bizottság a beérkezett szavazatokat összesítve megállapította, hogy 

a párt tagjai 97 százalékos többséggel Gyurcsány Ferencet választották meg a párt elnökének

- emelték ki.

Közölték azt is, hogy 

a DK alapszabálya szerint a párt alelnökeit, elnökségi tagjait és egyéb tisztségviselőit a szervezet február 2-án tartandó tisztújító kongresszusa választja meg.

A kongresszuson Gyurcsány Ferenc újraválasztott pártelnök is nyilvános beszédet fog tartani - áll a közleményben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!