Fontos bejelentést tett a MÁV

Vágólapra másolva!
Télen mindig jobb, nyáron valamivel rosszabb a menetrendszerűség, a tavaly decemberi pontossági adatokban azonban már nemcsak ez a szezonális hatás mutatható ki, hanem a menetrendszerűség javítása érdekében tett lépéseké is - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a társaság honlapján harmadik alkalommal megjelent havi riport adatait értékelve.
Vágólapra másolva!

Hegyi Zsolt a Facebook-oldalán arról is írt, hogy hamarosan jön az éves összesítés is - írja az MTI.

intercity, vasút, vonat, máv
Képünk illusztráció!
Fotó: MÁV / MÁV

A csütörtökön közzétett decemberi összegzésben a többi között kiemelték, a szezonális okok és célzott intézkedések egyaránt szerepet játszottak abban, hogy az előző év utolsó hónapjában érdemben javult a MÁV-csoport - azon belül különösen a vasút - menetrendszerűsége, 

hozzáfűzve, hogy decemberben a vonatok pontossága mintegy 4-6 százalékkal alakult jobban a korábbi időszakhoz képest, így 10-ből csaknem 8 vasúti járat közlekedett pontosan. 

A nyári és őszi hónapokban gondot okozó, jelentős mértékű haváriahelyzet ezúttal nem fordult elő a hálózaton

 - ismertették, kiemelve, hogy ez az úgynevezett Keleti-programnak is köszönhető, amelynek keretében az ország legforgalmasabb pályaudvarának teljes váltókörzetét megújítják. 

kutyaszállítás, MÁV-start
Január elsejétől ingyenessé vált a kerékpár- és kutyaszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport járatain
Fotó: MÁV-csoport

A társaság ismertetőjében megjegyezték, hogy az éves menetrendváltás során egyes vasútvonalakon korrigált menetidők is jótékony hatással voltak a vonatok hálózati menetrendszerűségére, és ezeknél a járatoknál a menetidő ugyan növekedett néhány perccel, ám a csatlakozások elérése biztosabbá, a közlekedés pedig jóval kiszámíthatóbbá és pontosabbá vált az utasok számára. 

A havi riportban felidézték: 2024 utolsó időszakának váratlan, kedvezőtlen fejleménye volt, hogy a Székesfehérvár-Szombathely-vonal egy szakaszán a talaj- és rétegvíz okozta problémák miatt fel kellett függeszteni a vonatközlekedést. A vágányzári menetrend, amely Veszprém és Ajka közötti, pótlóbuszos közlekedéssel egészült ki, beváltotta a hozzá fűzött szakmai reményeket, az összességben félórányi menetidő-növekedést a menetrendszerűség 20 százalékos javulása tudta ellensúlyozni - közölték. 

A MÁV-csoport többleterőforrások beállításával készült az ünnepekre, így az adventi, karácsonyi, újévi menetrendszerűség javulása szintén hozzájárult a kedvezőbb decemberi adatokhoz - tudatták, megjegyezve, hogy a Volán-járatok, HÉV-ek és a TramTrain menetrendszerűsége ezúttal is kiemelkedő volt. A bérlettermékek értékesítése az év végi ünnepek, szabadságolások miatt némileg csökkent, a távolsági utazások száma viszont kiugróan magas volt az esztendő végén - áll a MÁV-csoport legfrissebb havi riportjában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!