Radikális iszlamista állhat a magyarországi iskolai fenyegetések mögött

Vágólapra másolva!
A ma reggeli iskolákat érintő bombafenyegetés kapcsán rengeteg kérdés felmerül, vajon ki tehette? Mi volt a motiváció? Tényleges támadás várható, vagy csak a megfélemlítés volt a cél? Összefügghet-e mindez azzal, hogy pont ma fogadták hazánkban az izraeli külügyminisztert, de a középiskolai felvételijükbe is pont ma nyerhettek betekintést a diákok, már ha éppen nem ürítették ki az adott iskolát. Ezekről beszélgettünk Georg Spöttlével a Közel-Keletet is többször megjárt biztonságpolitikai szakértővel, aki szinte teljesen biztos abban, hogy a levelet arabról fordították magyarra.
Vágólapra másolva!

– Az iskolákhoz eljuttatott levél néhol magyartalan. Fordító vagy a ChatGPT is szerepet játszhatott a megírásában?
– Egy kicsit van egy ChatGPT-s beütése vagy esetleg fordítóval készülhetett, arra is gondoltam, de van benne nyilvánvalóan egy iszlamista retorika. Ők ezt úgy érzik, hogy „a képmutatás bástyája Európa”, aki a „haragot magukra vonta”, mert hogy Magyarország támogatta Izraelt, erre utalhatnak, hogy Magyarország erős szövetségese Izraelnek. Vannak dolgok, amik miatt azonban már egészen biztos vagyok, hogy

nem angolról, hanem arabról fordították a levelet magyarra. 

Például ott, ahol írja, hogy „az autókat táplálni” ez gázolásos merényletekre utal, hogy arra készülnek. Az arab egy nagyon ősi nyelv és arra nincs szavuk, hogy tankolni. Helyette azt mondják, hogy benzint vásárolnak, vagy viccesen azt, hogy megitatják az autókat. Illetve az is, hogy „félelmet nyomni az emberek arcába” ilyen kifejezés sincs az angolban vagy a franciában. Ez is tipikusan az arabból fordítógéppel átvett részlet. Illetve az is, hogy a „kalifátus” szóval az Iszlám Államra utalnak. Utána néztem és olyan nincs hogy „ a kalifátus oroszlánjai”, olyan viszont van, hogy a kalifátus kölykei vagy a kalifátus oroszlán kölykei. Megnéztem néhány Iszlám Államhoz köthető oldalt, ahol a retorikájukban szintén van ilyen. Ez egy ifjúsági szervezet, ahol öngyilkos merénylőket képeztek ki, őket nevezték így, ez pedig lehetséges, hogy a fordítás során kissé elcsúszott. De ez a levél nagyon hasonlít arra, amiket az utóbbi években az Iszlám Állam - legyen szó, olimpiáról, világbajnokságról - szétküldött. Tehát ezt valaki lemásolta az Iszlám Államról egy az egyben, - mert egy kaptafára készültek – az azonban 90%-ban biztos, hogy ezt arabról fordították.

Lapunk megpróbált a ChatGPT segítségével egy hasonló levelet írni, azonban az közölte, erre nem áll módjában válaszolni. Azonban megfelelő tudással jobban feltett kérdésekkel talán összeállíthatóak lennének a levélben is található iszlamista panelek.

Georg Spöttle Damaszkuszban
Fotó: Georg Spöttle

– Lehet összefüggés azzal, hogy az izraeli külügyminiszter éppen ma érkezett Magyarországra?
Nem véletlen, el tudom képzelni azt, hogy itt összefüggés van, ugyanis kétlem, hogy ezt Magyarországról küldte valaki. Úgy tudom képzelni, hogy ezeket proxy szervereken keresztül körbeküldik a fél világról, hogy ne lehessen az IP-címet beazonosítani a titkosszolgálatoknak. Emellett az is lehet, hogy vagy a Hamászhoz vagy az iszlám dzsihádhoz köthető valamilyen magánszemélynek vagy esetleg szervezetnek lehet az akciója, aki nyilvánvalóan azért akadt ki, hogy Magyarországra látogatott az izraeli külügyminiszter.

– Miért pont iskolákhoz érkezett fenyegetés?
Mi mindig a leggyengébb pont? Az úgynevezett soft targetek ("könnyű célpont") lehetnek iskolák, lehetnek bevásárlóközpontok, azonban az iskolákra sokkal érzékenyebben reagálnak az emberek, hiszen a gyerekek oda járnak, akiket mindenki félt és ráadásul rengeteg iskola kapott fenyegetést. Tehát tudták, hogy ebből igazából egy országos sokk lesz, traumatizálni akarták az embereket, hogy féljenek attól, hogy mi van akkor, ha tényleg egy robbanótest van az egyik iskolában. Tehát ez arra utal, hogy sokkolni akarták a magyar közvéleményt.

– Az e-mail-címben, amiről a fenyegetés érkezett, szerepel a harcos szó, ez elég együgyűnek tűnik, és egybeesik a felvételi betekintés napjával is. 
Az sem kizárt, hogy esetleg egy gyerek úgy gondolta, hogy hát akkor megtorpedózzuk itt a központi felvételik átnézését. Elég jó IT-snek kell lennie egy diáknak ahhoz, hogy ne bukjon le, mert azért ezt már minden fiatal tudja, hogyha én ezt most a saját gépemről küldöm, vagy a saját mobilomról indítok egy fenyegetést, vagy elmegyek egy-két telefonfülkébe - van még Budapesten pár, de általában mind be van kamerázva -, akkor gyorsan rájönnek a hatóságok. Tehát azért erre már a skacok fel vannak készülve, hogy nagyon hamar lebukhatnak. Én a retorikájából úgy vélem, - nincs nálam a bölcsek köve, értelemszerűen, - 

abból kiindulva, hogy beszéltem élőben iszlamistákkal, hallgattam ki őket, elég sokat vagyok a Közel-Keleten, és azért ez a retorika úgy valahogy stimmel mindazzal.

És ahogy az email-cím is, közülük sokan szintén együgyűek, rengeteg gyűlölettel. Nem tanult emberekről beszélünk, tehát nem politológiát, vagy más egyetemet végzett személyek, hanem általában 4-5 osztályt végeztek épp, hogy írni-olvasni tudnak, ráadásul fanatizálták őket, egy intelligens embert pedig nehéz fanatizálni. Egyszerű embereket könnyű fanatizálni, ezt tapasztaltuk például Afganisztánban is, hogy azokat, akiket az öngyilkos merényletre rábírtak, tizenéves fiatalok voltak, a legegyszerűbb körülmények közül jöttek, és nekik elmondták a hetvenkét szűzlányt, hogy hősök lesznek, mártírok lesznek, és ők azt mondták, ez még mindig jobb, ha mártír leszek, és ott lesznek csajok a jakuzziban, mint az, hogy életem végéig a faternak a kecskéit kell itt a Hindukusban őriznem. Nekem ebből a levélből is ez hallatszik át. Lehet, hogy nem, de ahogy olvastam, az is lehet, hogy egy iszlamista oldalról valamit letöltöttek, és azt esetleg lefordították. Benne van, de szerintem erős összefüggés lehet azzal, hogy itt van az izraeli külügyminiszter.

– Mi lehetett a pontos cél?
A terrorizmus nevében benne van, hogy félelemgerjesztés, félelemkeltés. Tehát ez a pánikkeltés, ez most sikeres volt ebben az esetben, azért is az iskolákat célozták. Nekem valahogy egy ösztön azt súgja, hogy ez összefügg az izraeli külügyminiszer látogatásával.

– Milyen tematika mentén választhatták ki az iskolákat?
Szerintem random kinéztek egy több iskolát, aminek az e-mail-címe a legkönnyebben elérhető volt, ugye fönt volt a weboldalukon, ezeket pedig ott lehalászták és bemásolták őket, majd elküldték. Ennek így külön más jelentősége nincs, csak az hogy általánosan országszerte félelemet keltsenek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!