Kovács Zoltán elárulta, miért nem megy Orbán Viktor január 20-án Washingtonba

„Bármely más külföldi vezetőhöz hasonlóan – a magyar kormány egyetlen képviselője sem kapott hivatalos meghívást” – kezdte a nemzetközi szóvivő, majd röviden részletezte, miről szól hagyományosan az amerikai elnök beiktatása:
„Az amerikai elnök beiktatása hagyományosan a hatalom békés átadását ünneplő esemény, nem pedig külföldi méltóságok összejövetele. Aki részt vesz rajta, az személyes meghívásra vagy az elnöki stáb meghívására teszi, nem pedig hivatalos minőségében, mivel ez nem hivatalos megbeszélések vagy találkozók alkalma, hanem teljesen más célt szolgál.”
Ezt követően még egyszer kiemelte,
„Orbán Viktor nem vesz részt az eseményen. A miniszterelnök aznap egy budapesti konferencián tart előadást, amelyben Magyarország uniós elnökségét értékeli majd.”
Zárásként pedig megjegyezte: „Minden más ezzel kapcsolatos híresztelés csak kacsa…”
A január 20-i beiktatáson Orbán Viktor tehát nem találkozik az amerikai elnökkel. Azonban a miniszterelnöknek az elnökválasztás eredménye óta már volt alkalma személyesen is egyeztetni Donald Trumppal, a floridai Mar-a-Lago birtokán, ahol Elon Musk is jelen volt.