A Főügyészség a lapnak adott válaszában úgy fogalmazott:
„a kérdezett ügyben – az eljárás érdekeire figyelemmel – arról tudjuk tájékoztatni, hogy a legutóbbi érdeklődése óta a nyomozó hatóság egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként, így jelenleg öt gyanúsított szerepel az ügyben”.
A Magyar Nemzet ismerteti, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 2023 novemberében vette őrizetbe "üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanújával" a praxisától már eltiltott exügyvédet, Vig Mórt, miután a férfi belebukott egy sok száz milliós számlagyárba.
A NAV nyomozói az ügyben összesen 33 helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le.
Az eljárás részeként házkutatást tartottak annál az A-Híd Zrt.-nél, amely a Lánchíd túlárazott felújítását végezte.
A lap közölte, a szövevényes ügy szálai 2019 őszéig érnek, amikor a balliberális koalíció Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával átvette a hatalmat Budapesten. Karácsonyék rögtön a váltás után figyelmen kívül hagyták a Tarlós István által kedvező feltételekkel kötött tendert, és új közbeszerzési eljárást írtak ki, melynek az A-Híd Zrt. lett a győztese.
Ugyanakkor érdekesség, hogy
mindezt úgy sikerült elérniük, hogy ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát.
A vállalkozónak járó előleget a Tarlós idején zajló tenderhez képest hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték, a céget terhelő kötbért pedig megfelezték.
Majd később az is kiderült, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára és az ügyvédi letéti számlájára is - írták.
A gyanú szerint ezek a továbbutalások ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Ugyanakkor Vig Mórt 2022 januárjában már eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától.
Az ügyletekbe ezután bevontak egy másik ügyvédet is, aki a saját ügyvédi letéti számlájára átutalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan a Magyar Nemzet információi szerint mintegy ötszázmillió forintot vett fel készpénzben.
A lap arról is beszámolt, hogy pár hónappal ezelőtt egy ismeretlen személy levelet küldött Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztosnak. Ebben azt lehetett olvasni, hogy
Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel.
Az „elszámolás” a levél megfogalmazója szerint a vállalkozás vezetője és az exügyvéd között zajlott. Budai arról tájékoztatott, hogy a biztonsági cég rokoni szálak miatt kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. Ám ami még gyanúsabbá teszi az egész történetet, hogy a levélíró úgy tudja:
a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.
Budai Gyula mindezek után feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig hivatali vesztegetés gyanújával elrendelte a nyomozást. Az ügyet a rendőrség végül átadta a számlagyárügyben 2023 óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak, amelynek munkatársai Vig Mórt is őrizetbe vették.