Felkavaró részletek az M3-ason történt halálos balesetről

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Öt lengyel fiatal utazott abban az autóban, amely tragikus balesetet szenvedett az M3-ason Mezőkövesd és Mezőkeresztes között.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, három autó ütközött össze az M3-as autópályán Mezőkeresztes térségében szombaton késő este. 

A tűzoltók kiemeltek egy embert az egyik autóból. A helyszínre mentő is érkezett. 

Szemtanúk elmondása alapján a rendőrség megtudta, a Budapest felől érkező BMW a belső sávban haladt, mellette pedig a lengyel fiatalok – öt 18-20 évesek - autóztak a külső sávban, amikor valamiért a két autó oldala összeért. Ennek következtében a lengyel Volkswagen a külső szalagkorlátnak, majd a belső szalagkorlátnak csapódott, majd a már rommá tört autó a belső sávban állt meg. Az autóban utazó öt lengyel fiatal sértetlenül tudott még ekkor kiszállni, de nem hagyták el a sávot. 

Amikor a szintén belső sávban érkező magyar Volkswagen Passat azonban eltalálta a roncsot, amely végül a saját utasainak csapódott és elsodorta őket. A fiatalok közül az egyik lány hatalmasat repült és meghalt. 

A többiek szintén súlyos vagy életveszélyes sérüléseket szenvedtek, csak egyikük úszta meg a balesetet - írja a HEOL.

A Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, amennyiben

 valakivel hasonló baleset történik, ne álljon meg az úttesten, hanem mihamarabb hagyja el azt és keressen biztonságos helyet a szalagkorlátnál, lehetőleg a külső mögött.

Korábban arról is beszámoltunk, Kiskunlacháza és Apaj között is történt egy baleset, ahol autó és egy dízel kismozdony összeütközött egy vasúti átjáróban. Az autóban négyen utaztak.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!