48 óra: Magyar Péter felfoghatatlanul magas óradíjért ül Brüsszelben

magyarpéter, manfredweber
Magyar Péter és Manfred Weber.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A hivatalos jegyzőkönyvek és a nyilvánosságban megjelent információk alapján Magyar Péter tavaly szeptember óta mindössze hat alkalommal jelent meg munkahelyén, az Európai Parlamentben. Legutóbb hétfőn jelezte, hogy Brüsszelbe utazik, ugyanakkor azt is bejelentette: szavazást indít a hívei körében arról, hogy megtartsa-e az EP-mandátumát. Közben havonta minimum öt-hatmillió forintos nettó jövedelmet tehet zsebre EP-képviselőként még akkor is, ha alig vesz részt néhány ülésen.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet legfrissebb összeállításában azt írja, hogy Magyar Péter tavaly júniusi ígéretére hivatkozik, amely szerint fél év elteltével ismét megkérdezi a híveit, folytassa-e EP-képviselőként a munkát. A kérdést akár költőinek is nevezhetnénk, hiszen a döntés Magyar Péter kezében van, ráadásul az eddig eltelt négy hónap azt mutatja, hogy a brüsszeli teendők sem időt, sem energiát nem vesznek el tőle, ugyanis látványosan kerüli a munkahelyét.

Egy hónapig be sem ment a munkahelyére

A pártelnök a nyári szünetet követően több mint egy hónap elteltével, a 33. napon látta elérkezettnek az időt, hogy első alkalommal megjelenjen Brüsszelben, október 3-án. Ezt követően az október 9-i strasbourgi vitán szólalt fel a magyar kormányt és a miniszterelnököt támadva, miután egyeztetett az Európai Néppárt vezetőjével, Manfred Weberrel.

Nem sokkal később, október 14-én jelent meg harmadik alkalommal a munkahelyén a Tisza Párt elnöke, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (AGRI) ülésén. A Magyar Nemzetnek a testületből származó információi szerint 

ide is késve érkezett, amikor már mindenki bent ült, Magyar Péter bevonult, látványosan aláírt, és leült előre a helyére. Nem sokkal később kiment az ülésteremből, és csak a tanácskozás végére tért vissza, hogy felszólaljon.

Egyébként a legfontosabb napirendi pont a gazdák földalapú támogatásának megszüntetésére irányuló tervezet volt, aminek zászlóvivője Magyarék pártcsaládja, az Európai Néppárt és Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Csaknem egy hónap kellett ahhoz, hogy Magyar Péter újra felbukkanjon Brüsszelben, amiről november 13-án Dömötör Csaba számolt be a közösségi oldalán. „Az előbb elment mögöttem Magyar Péter, és a sokak által jól ismert stílusában odakiabált valamit. Örülök neki, hogy pár óra híján egy hónap után (!) kitalált a munkahelyére, ahová júniusban megválasztották. Kis lépés ez az Európai Parlamentnek, de nagy lépés Magyar Péternek, hiszen a szeptembert teljesen ellógta” – írta a fideszes politikus.

magyarpéter vonderleyen manfredweber
Fotó: Facebook/Magyar Péter

Két napi munkával 22 millió forint

A Magyar Nemzet közölte: az EP-képviselők havi 7854 eurós (több mint hárommillió forintos) tiszteletdíjuk mellett 4950 eurós, vagyis csaknem kétmillió forintos általános költségtérítésben részesülnek, továbbá napi 350 eurót (nagyjából 140 ezer forintot) kapnak szállásra és étkezésre. Az EP-képviselők elszámolhatják az utazási költségeket is a testületnél, asszisztenseket pedig havi 28 696 euróból (11,3 millió forint) bérelhetnek fel. Hozzátartozik: 

a napidíjat csak akkor folyósítják számukra, ha a hivatalos jelenléti íven aláírásukkal igazolták a megjelenésüket. Ehhez azonban elég az aláírás, a valós jelenlétet senki nem ellenőrzi. Magyar Péter esetében ez a tétel viszonylag elenyésző, alig több mint kétezer eurót tehet ki a hat alkalommal számolva.

Mindebből kiindulva az eddigi négy teljes hónap alatt – szeptembertől december végéig – összesen mintegy 53 ezer eurót tehetett zsebre Magyar, ami 22 millió forintnak felel meg. 

Nyolcórás munkanapokkal kalkulálva 48 órát tölthetett a munkahelyén a Tisza Párt elnöke. A négyhavi fizetését alapul véve Magyar Péter órabére mintegy 458 ezer forintot tesz ki. Kevesen mondhatnak magukénak ennél jobb órabért idehaza.

Az EP-mandátum a mesés fizetés mellett azért is fontos lehet neki, mert a mentelmi joggal élve eddig sikeresen tudta szabotálni a telefonlopási ügyében zajló nyomozást. 

A teljes cikk ITT olvasható el!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!