„Azért van annak egy diszkrét bája, amikor az a Magyar Péter aggódik a »Fidesz alacsonyabb szinten megtűrt« női politikusaiért, akinek eddig kettőből két partnere jelezte, hogy nagyon komoly abúzusban volt részük általa” – vélekedett a képviselő.
A politikus három pontba foglalta össze, hogy milyen különbségeket lát a Fidesz és a Magyar Péter vezette politikai közegek között:
Szepesfalvy szerint Magyar Péter valóban megtiltja a női politikusainak, hogy nyilatkozzanak.
A tények viszont azt mutatják, Magyar Péter bizony megtiltja a női politikusainak, hogy nyilatkozzanak!
– fogalmazott.
Emellett éles kritikával illette Magyar kijelentését, amelyben „alacsonyabb szinten megtűrt” képviselőkről beszélt, és kérdést fogalmazott meg a Magyar által vezetett politikai közegben működő nők helyzetéről:
Mennyire árulkodó, mit is gondol Magyar az önkormányzati munkában részt vevőkről. Vajon Ordas Eszter, Kollár Kinga, Bujdosó Andrea, Gémes Szilvia, Barna Judit hogy érzik magukat akkor, amikor újabb és újabb tanúbizonyságát adja a pártjuk vezetője annak, mennyire gyűlöli a nőket?
Szepesfalvy bejegyzése végén sajnálatát fejezte ki a Magyar vezette politikai közegben dolgozó női politikusok iránt.
Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, újabb hangfelvétel látott napvilágot, amelyen Magyar Péter ismételten botrányosan beszél. A Tisza Párt vezetője azt közölte volt barátnőjével egy beszélgetés során, hogy "sz…patásról nem volt szó, de ha akarod, azt is lehet". Az elmúlt hónapokban több hangfelvétel látott napvilágot Magyar Péterről.