Megint tévedtek a baloldali közvélemény-kutatók: Óbudán és Veszprémben is a Fidesz nyerte az időközi választást

Választások2024, önkormányzati választás, európai parlamenti, választás, szavazás, szavazat, urna, szavazófülke, szavazólap, Budapest, 2024.06.09.
Fotó: Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
Fölényes győzelmet aratott a Fidesz az időközi választásokon.
Vágólapra másolva!

Két nagyobb településen is időközi választást tartottak ma, mindkét helyen a Fidesz–KDNP jelöltje szerzett önkormányzati képviselői mandátumot - írja a Magyar Nemzet

Veszprémben Kavalecz Gábor, Óbudán pedig Malinás Sándor nyert a kormánypártok színeiben.

A Magyar Péter vezette Tisza Párt persze egyik helyen sem állított jelöltet, így most sem derült ki, hogy áll a valóságban az új ellenzéki erő. Veszprémben a helyi baloldali civil szervezet jelöltje, még Óbudán a Kétfarkú Kutyapárt politikusa szerezte meg a második helyet. A részvétel mindkét helyen 32 százalék felett alakult, ami átlagosnak mondható, nem fulladt érdektelenségbe a szavazás egyik városban sem.

 Ráadásul egyik település sem számít fideszes fellegvárnak, Veszprémben ugyan kormánypárti vezetés van, de a baloldal listája rendszerint jól szerepel a városban az országgyűlési választáson (legutóbb például listán többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre), míg Óbudát 2019 óta a baloldal irányítja, a most képviselőt választó 6. választókerületben is simán nyert júniusban a korrupcióval vádolt Czeglédy Gergő, aki korábban a III. kerület alpolgármestere is volt. 

A Tisza megmutathatta volna, hogy mit tud, de próbálták ignorálni a választások tényét, annak ellenére, hogy pár hete még azzal szórták tele az internetet, hogy több baloldali cég közvélemény-kutatásában már jócskán előzik a Fideszt országosan. 

Meg nem erősített információk szerint a múlt héten is tervezték, hogy nyilvánosságra hoznak egy ilyen kutatást, akkor azonban a Fidesz–KDNP jelöltje időközi országgyűlési választáson nyert Tolna vármegyében, 64 százalékos eredménnyel, ami nevetségessé tette volna a közvélemény-kutatókat, hiszen bár a Dombóvár központú választókerület fideszes erőközpontnak számít, ilyen nagy arányú győzelmet még egyszer sem tudtak ott aratni a kormánypártok. A most vasárnapi időközik szintén belerondíthatnak a balos közvélemény-kutatók porhintésébe, Magyar Péter pedig ismét terelné a figyelmet, közösségi oldalán arról posztolt az eredmények kikerülése után, hogy 2023-ban részt vett az El Caminón.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!