Kiszivárgott egy Mol-levél: azonnali változások jönnek a benzinkutakon!

Vágólapra másolva!
Belsős körlevélben szólította fel a kiskereskedőket a Mol, hogy érvényesítsék a kiskereskedelmi árakban bekövetkezett csökkenést. Az Index birtokába jutott üzenet szerint a benzin és a dízel ára is két forinttal kell, hogy csökkenjen kedden.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a kormány, hanem már a Mol is lépett a január eleje óta egyre emelkedő üzemanyagárak miatt – írja a Mandiner. Mint ismert: előbb a Nemzetgazdasági Minisztérium adott ki közleményt január 18-án, amelyben kiemelték: a kormány célja, hogy garantálja, a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagárai alatt maradjanak – ahogy arról az Origo is beszámolt. Ez az elmúlt időszakban teljesült is, igaz, csak egy forinttal.   

Emiatt jegyezhette meg Orbán Viktor miniszterelnök még szintén a hétvégén a közösségi oldalán, hogy 

ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt, talán vérlázító is.  

Orbán Viktor szerint közös érdek, hogy együtt védjék meg a családokat, a háztartásokat és a vállalatokat az egyre magasabb energiaáraktól.   

Ahogy arról az Origo is beszámolt: Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pozsonyban munkaebéd keretében tárgyalást folytat Robert Fico szlovák kormányfővel.   

Talán emiatt is írta meg a levelet a Mol Kiskereskedelem Üzemanyagárazási csapata, amely a társaság hálózatához tartozó kiskereskedőket emlékeztette, hogy kedd hajnaltól árváltozás lépett életbe. Az Index birtokába került kiszivárgott üzenetben az állt, hogy ugyan a nagykereskedelmi ár nem változott, de 

a kiskereskedelmi árakban benzin esetén -2 HUF/l és dízel esetén mínusz 2 forint/liter árváltozás lépett érvénybe. 

A levél azzal zárult, hogy a kiskereskedők ellenőrizzék az árváltozás megvalósulását mind a főkasszán, mind pedig a totemoszlopokon.   

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!