Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában a Kossuth Rádión úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy ha az ukránok ki akarnak babrálni velünk, meg tudjuk magunkat védeni, egységfronton maradva a szerbekkel.
Orbán Viktor elmondta, hogy
ha az ukránok nem szüntetik meg a gáztranzitot, nem lenne ilyen helyzet a benzinkutakon, és az energiaárrendszer sem így nézne ki.
Ismeretes, hogy Magyarország minden egyes nap villamos energia szállítással, üzemanyag szállítással és menekültek befogadásával segíti Ukrajnát, tehát a fegyverszállításon kívül minden segítséget megad.
A kormányfő elmondása szerint, eközben a Brüsszel olyan szankciókat vezetett be Ukrajna segítésére, amelyeket Magyarország bár nem vétózott meg az európai egység jegyében, sosem támogatott.
Az elmúlt három év számait, ha megnézzük, Magyarország 7500 milliárd forintnyi eurót veszített a szankciók miatt
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
Jövő héten kerül napirendre az energiaszankciók meghosszabbítása Brüsszelben.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Én behúztam a kéziféket, és azt kértem az EU vezetőitől, hogy értsék meg, hogy ezt nem lehet folytatni, nem lehet, hogy Magyarországgal fizettetik meg ilyen arányban a szankciók árát.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán többek között a következőket írta:
Orbán Viktor eddig is elérte, hogy az orosz gáz és olaj megérkezzen Magyarországra, így van energiabiztonság és van rezsicsökkentés.
Közösségi oldalán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető politikai elemzője úgy fogalmazott, Orbán Viktor kezében most erős lapok vannak, hiszen Magyarország támogatása nélkül nem maradhatnak fenn a szankciók.
A szankciók az ukránok érdekeit védik, közben ők nem engedik, hogy Oroszországból átfolyjon a gáz Magyarországra. A miniszterelnök úgy fogalmazott,
ha azt akarják, hogy szankcionáljuk az oroszokat és Európa fizesse meg az árát, akkor legalább annyit tegyenek meg, hogy a pénzügyi veszteségeinket csökkentik.
Orbán Viktor mint elmondta, ha Brüsszelben van akarat, akkor van út, annyit kellene tenniük, hogy felveszik a telefont és elmondják: “Kedves ukrán elvtársak, jó móka volt, vége van, ezt nem csinálhatjátok”.
A miniszterelök az is elmondta, arról próbálja győzködni barátait Brüsszelben, hogy ne Ukrajna érdekeit képviseljék a közép-európai országokkal szemben.
Ne minket akarjanak meggyőzni, hogy ne állítsuk meg a szankciókat, hanem az ukránokat, hogy biztosítsák a szankciók folytatásának feltételeit
– mondta.
Orbán Viktor kedden egyeztetett Robert Fico szlovák miniszterelnökkel Pozsonyban, ahol Ukrajna EU-csatlakozásának feltételeit is megvitatták.
A tárgyaláson a két kormányfő elmondta, az ukrán mezőgazdasági termékek korlátozás nélküli beengedése tönkre tenné az uniós és a magyar gazdákat is.
A találkozón a magyar miniszterelnök kiemelte,
az ukrán uniós csatlakozással tönkre tennék a magyar agrárgazdaságok tízezreit, családok százezreit és az Európai Unió gazdaságfejlesztésre most rendelkezésre álló pénzét mind oda kéne adni.
Mint mondta, véleménye szerint érdemes tárgyalni Ukrajna Európai Uniós tagságáról, de az hosszú évekig, sőt évtizedekig nem lezárható folyamat.
Ukrajna NATO csatlakozási törekvéseiről is szó esett Pozsonyban, Orbán Viktor egy újságírói kérdésre elmondta, Ukrajna NATO tagsága nincs napirenden és nem is lesz. Azt mondta, ebben a kérdésben sohasem lesz egyhangú döntés.
A kormányfő úgy fogalmaoztt:
Ukrajna NATO tagsága azonnali, közvetlen, teljes háborút jelent Oroszországgal szemben. Magyarország ezt nem akarja. Mi nem fogunk katonákat küldeni, és fegyvereket sem küldünk.