Porig égett az egyik budapesti színház, szándékosan gyújtották fel

Vágólapra másolva!
A városligethez riasztották a tűzoltókat 2000. január 11-én, mert kigyulladt a Globe színház. A helyszínt ellepték a tűzoltók, de minden próbálkozásuk ellenére a színház porig égett. Mint később kiderült, az épületet szándékosan gyújtották fel, a tettest azonban nem találták meg.
Vágólapra másolva!

A budapesti Globe Színház eredetileg 1958-ban alakult Körszínház néven, klasszikus drámákat, epikus műveket bemutató nyári színházi vállalkozásként a Városligetben. A 90-es évek végén a Thália színházhoz tartozott, de a Globe színház és Kiállítóterem Kft. bérelte, mielőtt 25 évvel ezelőtt, 2000. január 11-én porig égett

Porig égett a városligeti színház.
Szándékosan gyújtották fel, porig égett a városligeti Globe színház. 
Fotó: Facebook

Pillanatok alatt porig égett 

2000. január 11-én éjjel, a városligeti Globe színházban a gondnok észrevette, hogy ég az épület. Ekkor azonnal értesítette a tűzoltókat, mivel az éppen felújítás alatt álló épületben nem volt tűzjelző berendezés. 

A tűzoltók ne sokkal éjfél előtt értek ki a helyszínre, harminc kocsival. A tüzet ötös fokozatúnak, vagyis kiemeltnek minősítették, ezért 100 tűzoltó dolgozott azon, hogy minél hamarabb eloltsák a lángokat. 

Ez sikerült is, másfél óra alatt sikerült megfékezniük a tüzet, azonban az 1000 négyzetméteres, faszerkezetű épületnek ennyi is elég volt, teljesen leégett. 

Azt már akkor is furcsának találták, hogy az épület kigyulladt, hiszen a katasztrófa előtt nagyjából két héttel tartott ott ellenőrzést a tűzoltóság, és akkor nem találtak hiányosságokat. Másnap hajnalban ki is derült, hogy mi okozta valójában a tüzet. 

A tűzoltók ugyanis találtak a helyszínen egy üzemanyaggal átitatott rongyot, amivel valószínűleg valaki felgyújtotta a színházat. 

Ez megmagyarázza azt is, hogy a tűz miért terjed ilyen gyorsan. 

A tűzoltóság a bizonyítékokat átadta a rendőröknek, akik azonban később megszüntették a nyomozást, nem találták a gyújtogatót. 

Körszínház, Budapest, városligeti Globe Színház, KörszínházBudapest
A Körszínház bejárata
Fotó: Facebook

Nem lehetett megmenteni 

Az épületen nem volt biztosítás, a megállapodás szerint a Globe Színház kft. feladata lett volna ennek megkötése. A tűzoltók szerint az épületben 35-40 millió forintos lett a kát, a színház berendezésében pedig szintén 35 millió forint, amit így a biztosító nem fizetett ki. 

A tűz után megvizsgálták az épület maradványait és kiderült, hogy a hőtől úgy deformálódtak a statikai tartószerkezetek, hogy egy újabb épületet már nem bírnának el.

 Ezért végül úgy döntöttek, hogy a romokat elbontják, a helyét pedig beparkosítják. Az egykori helyén egy márványtáblát avattak fel. 

2012. decemberében a Kolibri Színház épülete gyulladt ki: 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!