Mint azt az Origo korábban megírta, újabb hangfelvétel látott napvilágot, amelyen Magyar Péter ismételten botrányosan beszél. A Tisza Párt vezetője azt közölte volt barátnőjével egy beszélgetés során, hogy
sz…patásról nem volt szó, de ha akarod, azt is lehet.
Az elmúlt hónapokban több hangfelvétel látott napvilágot Magyar Péterről.
Erre reagált közösségi oldalán a kormányszóvivő. Vitályos Eszter azt írta: immár sokadszorra válik nyilvánvalóvá, hogy bárhogyan is magyarázzuk, bárhonnan nézzük, Magyar Péter lenézi, tárgyként kezeli, megalázza a nőket, gyermekei anyját épp úgy, mint a választott társát.
A demokratikus értékek éppen aktuális őre, az európai új hullámos demokrata, Brüsszel új kiskedvence agresszív, cinikus és gyomorforgató módon bánt meg minden nőt, akivel kapcsolatba kerül. Hol övcsat, hol fenyegetés, hol abuzáló megnyilvánulás.
Hozzátette: a nők tisztelete alapvető emberi érték, a mostani hangfelvételen is hallható megalázó párbeszédek nemcsak a nőket sértik, hanem az egész társadalmat is. A tiszteletteljes kommunikáció és az egyenlőség melletti kiállás mindannyiunk felelőssége.
Minden jó érzésű ember, minden nőtársam nevében mondom: elég volt! Velünk, nőkkel így nem beszélhetsz!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK