Ma van vízkereszt, ezt kell tudni a karácsonyfabontásról

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Elérkezett vízkereszt, hagyományosan ilyenkor kezdődik a karácsonyfabontás. Azonban ügyelni kell arra, hogy a feleslegessé vált fenyő nem szemét. A fenyőket szervezetten szállítják el. Budapesten az FKF Nonprofit Zrt. gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat meghatározott napon. Ilyenkor lehet kitenni a kuka mellé, vagy kijelölt helyekre a már nem használt fenyőt.
Vágólapra másolva!

Hagyományosan vízkereszt napján, azaz január 6-án kezdődik a karácsonyfabontás. 

Az ürítés napján kihelyezett fenyőket a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szállítja el hulladéklerakó helyekre, illetve részben elégeti azokat. 

Lebontott, az utcára kitett karácsonyfák vízkereszt napján a fővárosban, a XVIII. kerületi Havanna lakótelepen 2025. január 6-án. - MTI/Illyés Tibor

Ezt követően a normál hulladékszállító gépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve külön  külön fenyőfa-szállító járatok gyűjtik be a nagyméretű fákat.

Fontos, a lakosság a fenyőket az ürítés napján kiteheti a kukák mellé, vagy az ilyenkor arra kijelölt gyűjtőhelyek egyikére.

Figyelni kell azonban arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a járműforgalmat.

Vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:

  • a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
  • Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
  • Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.

A fenyőket elszállítás után felaprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, így több tízezer háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot - olvasható az FKF honlapján.

Az FKF Nonprofit Zrt. munkavégzéseivel kapcsolatos információkat, valamint a kijelölt gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban megtalálják a társaság honlapján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!