Érdektelenségbe fulladt Vona Gábor tüntetése

Vágólapra másolva!
A Második Reformkor (2RK)  párt elnöke próbálta megmutatni, hogy még képes tömegeket megmozgatni és embereket tucatját kihívni tüntetni az utcára, ebben pedig hű társa, Puzsér Róbert baloldali publicista is segítségére volt. Azonban ma már más szelek fújnak, mint évekkel ezelőtt, ugyanis rendkívül kevesen jelentek meg a közösségi oldalán meghirdetett és a baloldali sajtóorgánumok által nem igazán népszerűsített esemény helyszínén.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor azzal a céllal hirdette az oldalán az eseményt, hogy a Biden-adminisztráció és David Pressman távozó amerikai nagykövet kedvére téve kikövetelje a szankciós listára helyezett Rogán Antal lemondatását.

Ahogyan az várható volt, a helyszínen rendkívül kevesen jelentek meg,  jóindulatú számítás szerint is mindössze 50 fő fagyoskodott a hidegben.

Az érdektelenségbe fulladás oka az is lehet, hogy Vona Gábor 2018 óta még megmaradt kevéske követőit leszámítva senkihez nem jutott el a tüntetés híre, ugyanis az ellenzéki lapok szinte egyhangúan azt elhallgatták. A 2RK vezetője hiába írt nyílt levelet Magyar Péternek, hogy szólaljon fel az eseményen, a politikus szóra se méltatta őt.

A tüntetés helyszínén készült videónk itt megtekinthető: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!