80 éve ért véget Budapest ostroma

Budapest második világháborús ostroma a mai napig meghatározó trauma és részben megosztó eseménysor a magyar nemzet kollektív emlékezetében. A milliós Duna-parti világváros és közvetlen előtere összesen 108 napig volt pusztító harcok színtere 1944/1945 fordulóján. Ezen belül maga az ostrom 52 napig tartott. Budapesten mintegy 38 ezer polgári személy életét követelte (ebből 17 ezer zsidó emberét). A Budapest területén vívott harc az itt rekedt lakosság szenvedése, az építészeti emlékek nagymérvű pusztulása miatt csak a második világháború legkegyetlenebb ostromaival, vagyis Leningrád, Sztálingrád, Varsó és Berlin sorsával vethető össze. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténész-levéltárosát, Dr. Számvéber Norbert alezredest kérdeztük, anyagunk ez alapján készült.

1944 végén a magyar főváros védelmének katonai szempontból ugyan már nem sok értelme volt, de Németország vezetője, Adolf Hitler ezt erőltette, mivel jelentősebb szovjet erők lekötésével időt akart nyerni. A szovjeteknek is presztízskérdés volt Budapest mielőbbi elfoglalása, így a pusztítás elkerülésének nem maradt valós esélye.

A szovjet 2. és 3. Ukrán Front erői 1944. december 26-án teljesen bekerítették Budapestet. A fővárosban a polgári lakosságon kívül a német 6. hadsereg iratai szerint mintegy 45 ezer német és 55 ezer magyar katona, valamint fegyveres nyilas rekedt. Ám a bekerített közel 100 ezer védő kevesebb mint ötöde alkotta a ténylegesen harcoló létszámot.

Várfok utca a Mátray utca felől a Vérmező út felé nézve
Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg

Így védték Budapestet

A védelem tűzerejének alapját a fővárosban települt nagyszámú (főleg magyar) légvédelmi ágyú és gépágyú képezte, amelyeket kétharmad arányban földi célok ellen használtak. Érdekes módon a védőknek sokkal több páncélosa rekedt Budapesten (mintegy 400 német harckocsi, rohamlöveg, vadászpáncélos, lövészpáncélos és páncélgépkocsi, továbbá 62 magyar harckocsi, rohamlöveg és páncélgépágyú), mint a főváros területét támadó szovjet csoportosításnak, de e harcjárművek zöme javításra szorult. A szovjeteknek 1944. december 25-én Buda körzetében 112, a pesti hídfőben pedig 44 harckocsija és önjáró lövege volt üzemképes, de ezek mennyisége a jelentős veszteségek és az átcsoportosítások miatt gyorsan csökkent.

A mai pesti külső kerületek területén húzódó „Attila” vonal védőövein belül, a sűrűn beépített környezetben már nem létezett valódi arcvonal. A harcoló felek katonái kis létszámú (raj, szakasz, legfeljebb század erejű) rohamosztagokba és rohamcsoportokba osztva harcászatilag fontos épületekben, köztereken, fontosabb objektumokban kialakított és megerődített támpontok elfoglalásáért vagy védelmébe harcoltak, sokszor közelharcban, a pincékbe, óvóhelyekre menekült polgári lakosság feje felett. Kíméletlenül hatékony fegyver volt ebben a közegben a kézigránát, a páncélököl és a lángszóró.

Kilátás a Halászbástyáról az Iskola lépcső felé. Szemben a korábbi brit követség, jobbra az Erdődy-Hatvany palota (1945).
Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

Felrobbantották az Erzsébet hidat és a Lánchidat

1945. január 1-jei adatok szerint Budát és Pestet összesen mintegy 143 ezer (ebből 120 ezer 500 szovjet és 22 ezer 500 román) katona ostromolta, jelentős megerősítő tüzérséggel (benne 203 mm-es nehézlövegekkel, illetve szovjet és németektől zsákmányolt rakéta-sorozatvetőkkel), műszaki rohamzászlóaljakkal és intenzív légitámogatással (főleg csatarepülőgépek bombáival, gépágyútüzével és nem irányított rakétáival).

A Dunától nyugatra 1944. december 25-28. között a szovjet 2. gárda-gépesített hadtest kudarcot vallott nyugat felől Buda meglepetésszerű elfoglalásában és a Duna elérésben.

A 3. Ukrán Front 46. hadserege ezután három lövészhadtesttel próbálta elfoglalni a budai oldalt, de a dunántúli „Konrad” hadműveletek idején, január hónapban e csapatok támadó tevékenysége korlátozott volt, mivel az esetleges német áttörés ellen készültek.

A Dunától keletre a szovjet-román csapatok a sugárutak mentén igyekeztek a védők arcvonalát részekre szakítani és az így kialakított kisebb katlanokat egyenként megsemmisíteni. A 2. Ukrán Front erői súlyos harcokban 1945. január 18-án reggelig elfoglalták a pesti oldalt. A még álló Erzsébet és Széchenyi Lánchidat a németek felrobbantották (a Duna-hidakat a harcok során szovjetek is meg akarták semmisíteni, hogy megakadályozzák a védők átcsoportosítását a két városrész között). A szovjet hadvezetés a román csapatokat a fővárosból január 15-én átcsoportosította északkeleti irányban, megfosztva őket a győzelem érzésétől.

A lerombolt Lánchíd és a Királyi Palota (később Budavári Palota) a Széchenyi István (Ferenc József) tér felől nézve
Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg

A harcoló felek sokszor a földfelszín alatti terekben is harcoltak egymással

A budai oldalon a szovjetek csupán január 28-án újították fel általános támadásukat a Duna felé. Budapest felett leginkább a szovjet légierő tevékenykedett, a német és magyar vadászrepülőgépek ritkán jutottak el a főváros légterébe. Oda inkább a védőknek nélkülözhetetlen utánpótlást szállító (motoros és vitorlázó) repülőgépek merészkedtek csak be. Február elejére a védők utánpótlási helyzete a légihíd elégtelen kapacitása miatt katasztrofálissá vált.

A polgári lakosság leginkább a pincékben és óvóhelyeken keresett menedéket a harcok elől, de nem volt elegendő élelme, ráadásul szünetelt a víz- és áramszolgáltatás is. A harcoló felek sokszor a földfelszín alatti terekben is harcoltak egymással, nem csak az utcákon és az épületekben. Mindez számos civil áldozattal, valamint az épített környezet nagyarányú pusztulásával járt együtt.

Kilátás az Erdődy-Hatvany palotától a Halászbástya felé, jobbra a korábbi brit követség
Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

Megrázó naplórészletek mesélnek 

Rendkívül érzékletes leírásokat közöl az ostromállapotokról vitéz Lakatos Ferenc ezredes nemrég kiadott egykorú naplója (Hej fiúk, az élet mégiscsak szép! Katona András szerzői kiadása Budapest, 2022):

1945. január 14.: […] A recsegő-ropogó Gresham-palota magas lángokban égő, hulló zsarátnokai alatt rohanunk a Lánchídra. Vigyázva, óvatosan kell a hídon közlekedni. A híd is több találatot kapott. A járdás részen több helyen hiányzik a deszkapalló. Életveszélyes az átjárás. A Dunában visszatükröződnek kísérteties módon az égő paloták. Megrázóan szomorú kép! Talán csak Néró Rómája vetekedhetett ezzel a dantei pokollal. […]

1945. január 29.: […] A Vár környékén igyekszünk a Győri utat megközelíteni. A régi Belügyminisztérium a teljes holdfényben vörös fényárban úszik. A királyi vár gyönyörű épületeivel valóságos romhalmaz. Magasba emelkedő, agyonbombázott falai, égnek meredve, mintha azt kérdeznék: Hát én mit vétettem? A főparancsnoki remekszép épület fordulójánál csak a huszárszobor áll magabiztosan, rendületlenül. Ő nem hagyja magát zavartatni. A bombahullások közepette is tempósan vizsgálja kardja élét.

Tőle pár méterrel oldalt hóval belepett oldalkocsis német motorkerékpár áll mozdulatlanul. Előre, homlokára hullott, csapzott fürtökkel, oldalra tolt hetyke sapkával, nyergében ülő, kerékpárja kormányára borulva, hősi halott, fiatal gazdája vigyázott rá. Mintha élne szegény. Mintha csak szobor lett volna. Végtelen szomorú, tipikus háborús kép. Úgy látszik, szívlövést kapott. Aztán a motor is gazdájával érezve, lassan, csendben leállott. Vajon ki írja meg az édesanyjának? […]

Kudarcba fulladt kitörési kísérlet

A Várhegyre, a Gellért-hegyre és a Nap-hegyre visszaszorult védők (február 9-i adatok szerint kb. 23 900 német, ebből 7600 könnyebb és 2000 fekvő sebesült, valamint kb. 20 000 magyar, ebből 2000 sebesült) egy része (főleg németek, összesen mintegy 18 000 fő, köztük civilek) – Hitler tiltó parancsa ellenére – végül február 11-én este kudarcba fulladt kitörési kísérletet hajtott végre északnyugati irányban. Kevesebb, mint 800 fő (ebből 80 magyar) érte el napokkal később a német állásokat a Dunántúlon.

Február 13-ig a szovjetek Budán is felszámoltak minden ellenállási fészket. A kutatók becslése szerint az akkori főváros területén a szovjet csapatok mintegy 32 ezer katonát (ebből 6800 halottat és eltűntet), a románok pedig 3000 főt (köztük kb. 500 halottat) veszítettek.

A Táncsics Mihály (Verbőczy) utca 1., a korábbi brit követség udvara, balra világos kabátban Carl Lutz svájci diplomata
Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

Több tízezer ember halt meg Budapest ostromában

Az ostrom Budapesten mintegy 38 ezer polgári személy életét követelte (ebből 17 ezer zsidó emberét). Magyarország fővárosa sok helyen romokban hevert: 39 ezer 643 épületének csupán 26 százaléka maradt épen. A legnagyobb pusztítást a budai Várhegy és környéke, az I., II. és XII. kerület, valamint a pesti Belváros szenvedte el.

A magyar főváros szovjet katonai birtokbavétele a kortársak közül sokaknak a felszabadulást jelentette a németek és nyilasok okozta közvetlen életveszélyből, de a polgári lakosság szenvedésének ezzel nem volt vége. A civileket is sújtó hadifogságba hurcolás, a „málenkij robot” és a szovjet katonáktól elszenvedett erőszakos cselekmények sokszor megkeserítették az életüket.

A Budapest területén vívott harc az itt rekedt lakosság szenvedése, az építészeti emlékek nagymérvű pusztulása miatt csak a második világháború legkegyetlenebb ostromaival, vagyis Leningrád, Sztálingrád, Varsó és Berlin sorsával vethető össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK