Szívszorító bejegyzéssel emlékeznek születésnapján meggyilkolt kollégájukra a rendőrök

Vágólapra másolva!
Videót osztott meg tegnap a BRFK a Facebook-oldalán Baumann Péter emlékére. A szolgálat közben életét vesztett rendőr tegnap ünnepelte volna a 32. születésnapját.
Vágólapra másolva!

„Baumann Peti! Ma lenne a 32. születésnapod. De már csak a kollégáktól, barátoktól kapott pillanatokat összegyűjtve tudunk felköszönteni” – olvasható a BRFK Facebook-oldalán.

„Ők őriznek mindent rólad, ahogyan ezt a napot is. Ezeket a képeket is ők osztották meg velünk, hiszen imádtak veled dolgozni, és nemcsak a társuk voltál, hanem a barátjuk is.”

Sosem fognak elfelejteni, ahogy mi sem. Mindig emlékezni fogunk rád!

– olvasható a bejegyzésben.

Baumann Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

szolgálatteljesítés közben vesztette életét, 2023. január 12-én éjszaka

- írja a Mandiner.

Mint ismert, Baumann Pétert késsel szúrta halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!