“Nehéz a levegővétel” – átvették Ferenc pápától a felolvasást

AFP or licensors/Pope Francis greets the crowd from the main balcony of St. Peter's basilica after the Urbi et Orbi message and blessing to the city and the world as part of Christmas celebrations, at St Peter's square in the Vatican on December 25, 2024. (Photo by Tiziana FABI / AFP), Ferenc pápa
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa nehezen vett levegőt, ezért félbe kellett hagynia a felolvasást a vasárnapi szentmisén.
Vágólapra másolva!

“Most pedig elnézést kérek, és megkérem a ceremóniamestert, hogy folytassa a felolvasást, nehéz a levegővétel” – mondta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren a szentbeszéd olvasása közben, ahol a fegyveres erők jubileumának alkalmából vezette a misét – írja a Repubblica.it.

A hvg.hu szemléje szerint az olasz lap megemlíti, hogy 

Ferenc pápa már napok óta hörghuruttal küszködik, annyira, hogy úgy gondolták, a mai ceremónián részt sem fog venni, ám az, hogy mégis részt vett, ráadásul nem zárt térben, végeredményben arra utal, hogy annyira nincs rosszul.

Ferenc pápának már négy nappal ezelőtt is le kellett mondania arról egy megfázás miatt, hogy felolvassa a katekézist.

Bővebben erről ITT olvashat!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!