Kezdődik a frakcióülés: Orbán Viktor elmondta, mi lesz a fő téma

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
„Nagyban és bátran kell gondolkodni!” – mondta a miniszterelnök a frakcióülésre menet.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök Balatonfüredre tartva osztotta meg, hogy mi lesz a legfontosabb téma ma este és a holnapi nap során a frakcióülésen

„A parlament őszi ülésszakának vége óta kifordult a sarkaiból a világ, és végre egyszer nem a rovásunkra, hanem a javunkra. Ugyanis január közepén hivatalba lépett az új amerikai elnök, és ez megváltoztatta a nyugati világot. Majd erről is beszélünk persze, de ami a legfontosabb, hogy az a szél, ami eddig szembe fújt, most hátulról fúj. Az elmúlt 15 évben szembeszélben kellett a magyar gazdaságot rendbe tenni, a béreket megnövelni, az embereknek munkát adni, megvédeni és bevezetni a nyugdíjrendszerhez a 13. havi nyugdíjat. Szóval mindenben ellenünkre volt a nemzetközi közeg. Ez most megváltozott. Hirtelen, amiről eddig azt tudtuk, hogy rossz, arról most megmondták, hogy jó. 

És az új amerikai politika lényegét illetően egybeesik a magyar politikával.

Ez egy radikálisan új helyzet. El is tudtuk indítani a munkáshitelt, megemeltük a minimálbért és elindult egy 21 pontos gazdasági akcióterv, benne a kisvállalkozásokat támogató Demján Sándor programmal. De miután nagy változások vannak és még nagyobb változások lesznek az előttünk álló időszakban, érdemes új programokat is megindítani. 

Nagyban és bátran kell gondolkodni!

Az új programokról akarok elsősorban beszélni, és erről akarom meggyőzni a frakció tagjait. Ha ez sikerült, akkor utána jöhet a nyilvánosság” – mondta el Orbán Viktor legújabb videójában. 

Korábban az Origo is foglalkozott a témábval. 

A frakcióülés egyik legfőbb napirendje pontja Orbán Viktor kormányfő zárt körű értékelése az aktuális bel- és külpolitikai helyzetről. Mivel az orosz-amerikai egyeztetések felgyorsultak az esetleges ukrajnai fegyverszünetről és békéről, ezért a kormányfő minden bizonnyal erről fog a legtöbbet beszélni. Egy esetleges fegyvernyugvás mind az európai, mind a magyar gazdaságra nagyon kedvező hatást fejtene ki, így pedig a kabinet mozgástere is jelentősen nőne a mögöttünk hagyott évekhez képest. Orbán Viktor ezenkívül iránymutatást ad majd a kormánypárti képviselőknek, hogy milyen egyéb belpolitikai lépésre készül a kabinet a következő hónapokban. 

A frakcióülésen szóba kerül majd az USAID botránya is, és annak hazai politikára gyakorolt hatása is. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az Origónak adott interjújában közölte, 

biztosan téma lesz, hiszen óriási horderejű változás zajlik a szemünk előtt. Erről beszélni kell, ezt be kell mutatni a választópolgároknak is. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy konkrét javaslatokkal is előállunk, de az biztos, hogy a téma a frakcióülésen napirendre kerül.”

És Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is közzétett egy bejegyzést a közösségi oldalán. Azt írta:

Liberális mainstream ki – nemzeti érdek be. Új korszak a világpolitikában, új feladatok a kormánypártok előtt. Kezdődik a frakcióülés.”

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!