„Majka dala egy lakodalmas rap, mint a Nézését meg a járását” - videó

Majka, Majoros Péter Majka, MajorosPéterMajka,
Fotó: fotó Móricz István
Vágólapra másolva!
Majka Csurran, cseppenje egy megrendelésre készülő politikai termék G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója szerint, aki Dull Szabolcs podcastjében beszélt erről – számolt be róla a Telex. A dal nem lesz pusztító hatással a Fideszre G. Fodor szerint, mivel úgysem lesznek belőle szavazatok.
Vágólapra másolva!

De itt van Bödőcs Tibor, tehetséges, vicces is, működik is, nevetnek is rajta az emberek, de nem lesz belőle szavazat. Bödőcs videói is nézettek, mégis Bödőcs faluja is fideszes maradt. Majka dala egy lakodalmas rap, mint a Nézését meg a járását, de nem lesz belőle szavazat

– mondta az elemző, aki szerint hiába állítja ennek az ellenkezőjét Majka, politikai aktor lett klipje bemutatásával.

Magyar Péter unalmas

A hvg.hu szemléje szerint G. Fodor Magyar Péterrel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon unalmasnak tartja, de szerinte nem is fontos, mert a figura kicserélhető. “Napi nyolc képet posztol magáról, és mindenütt elmondja, hogy minden rossz. Nem tudunk semmi újat, nem teszi izgalmassá a történetet, ez nem politikai izgalom” – mondta a politológus, aki szerint Magyar Péter egyetlen újítása az Instagram-politika. 

G. Fodor szerint Orbán Viktor világpolitikai szereplő lett, “a szuperligában játszik a legnagyobbakkal”, ami hatással van Magyarországra is. A régi ellenzéki pártokat a politológus szerint nem Magyar Péter mészárolta le, hanem a társadalmi elégedetlenség, aminek viszont Magyar Péter a közvetítője.

Mint azt korábban megírtuk, Majka új dala nem csak a toplistákon tarol, hanem pénzügyileg is rendkívül sikeres. Már meg is jelentek az első becslések arra vonatkozóan, hogy mekkora bevételt termelhetett a klip.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!