A két család között már hosszabb ideje feszültség volt. 2024 májusában aztán, Pécs belvárosában, egy bevásárlóközpontnál az egyik család két tagja megkergette a másik családhoz tartozó férfit és annak barátnőjét. A férfi értesítette rokonait, akik később a bevásárlóközpont parkolójában jelentek meg, lapátokkal felszerelkezve – olvasható a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.
A támadás célpontjai tudomást szereztek erről, és egy közeli mezőgazdasági boltban beszereztek egy bozótvágó kardot, hogy szembeszálljanak velük.
A két család egy parkolóban találkozott, ahol vitatkozni kezdtek. E közben a korábban megkergetett férfi autóval visszatért, majd felhajtott a járdára, és nagy sebességgel elütötte a család több tagját.
Az ütközés erejétől ketten a levegőbe repültek és a földre zuhantak.
Ezután a sofőr lehajtott a járdáról, de nem sokkal később visszatért, és újra megpróbálta elütni a családot, akiknek sikerült kitérniük az autó elől.
A járdán többen is sétáltak, akiknek futva kellett elugraniuk, hogy elkerüljék az ütközést. Végül a sofőr a parkolóba hajtott, ahol társa várta. Helyet cseréltek, és a másik férfi vezette tovább az autót, hogy elmeneküljenek a helyszínről.
A gázoló ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat, míg rokona bűnpártolás miatt áll bíróság elé.
A verekedésben részt vevő többi személy ellen már korábban vádat emeltek.